Egy New York-i múzeumban bukkant fel egy nácik által 1933-ban elkobzott festmény
2019. október 25. 17:51 MTI
Egy New York állambeli múzeumban találta meg az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Gari Melchers (1860-1932) amerikai festő Tél című képét, amelyet 1933-ban koboztak el a nácik Rudolf Mosse zsidó lapkiadótól.
Korábban
A Korcsolyázók és Hó címen is ismert festményt 1900-ban, a Nagy Berlini Művészeti Vásáron vásárolta Rudolf Mosse. A képet a műgyűjtő többi műkincsével együtt 1933-ban kobozták el a nácik, azután, hogy a család külföldre menekült az üldöztetés elől.
A nácik a Rudolf Lepke aukciósházat bízták meg a Mosse-gyűjtemény felszámolásával. Bartlett Arkell üzletember 1934-ben vásárolta a festményt egy New York-i galériától, amely ismeretlen módon jutott a birtokába.
A Canajoharie-ban található Arkell Múzeum közölte, hogy semmit sem tudtak a műalkotás eredetéről, és a múzeum le is mondott a festményhez fűződő minden jogáról.
Az FBI szeptember 10-én foglalta le a képet, amelyet Mosse örököseinek fognak átadni. A Mosse-gyűjtemény visszaszerzésére tett erőfeszítések 2017-ben kaptak lendületet, amikor az örökösök partneri kapcsolatra léptek a Berlini Szabad Egyetemmel, és közösen létrehozták a Mosse Art Research Initiative-ot.
A kezdeményezés honlapja szerint ez az első eset, hogy német intézmények együttműködnek a nácizmus üldözötteinek leszármazottaival egy "public-private" partnerség keretében.
Gari Melchers német bevándorlók gyermekeként született Detroitban, szülei is képzőművészek voltak. A legszívesebben vidéki életképeket festett, híresek a missouri parlament és a Kongresszusi Könyvtár falait díszítő festményei.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap