Már az első fáraók előtt is létezhetett a most talált ősi egyiptomi városka
2018. szeptember 3. 10:58 MTI
A Nílus folyó deltájában létezett egyik legősibb településre bukkant egy egyiptomi-francia régészcsoport, a maradványok a fáraók kora előtti időkből, ötezer évvel ezelőttről származnak - adta hírül vasárnap az al-Ahram egyiptomi napilap honlapja.
Korábban
A közös kutatócsoport egy újkőkori falu maradványait tárta fel a Tell el-Szamara régészeti lelőhelyen, Kairótól mintegy 140 kilométerre északra. A település egészen a fáraók második dinasztiájának a koráig (kr.e. 4200-2900) lakott volt.
Újkőkori felfedezések szinte ismeretlenek ebben a térségben, ezért igen nagy jelentőségűek a leletek - közölte Frederic Geyau, a csoport vezetője. Az egyetlen újkőkori település, amelyet eddig feltártak, Szaísz városa volt.
A 2015 óta folyó feltárásokon gyűjtött leletek páratlan lehetőséget adnak arra, hogy az első dinasztia előtt több mint ezer évvel Alsó-Egyiptomban élt prehistorikus társadalmakról alaposabb tudásra tegyenek szert a régészek.
A lelőhelyen talált edények, kézműves termékek kormeghatározása alapján a kutatók úgy vélik, hogy a Nílus deltájának lápos területein a Kr.e. 5. évezred végén telepedtek le közösségek.
Ajmán Asmavi, az egyiptomi műemlékvédelmi tárca vezetője az al-Ahram honlapjának elmondta, hogy a régészek találtak egy tucatnyi tárolót állati csontokkal és botanikus maradványokkal, amelyek elemzésével betekintést nyerhetnek az egyiptomi mezőgazdaság és állattenyésztés kezdeteibe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap