Kétezer éves szentélyt tártak fel Tirolban
2018. július 24. 10:41 MTI
A nyomok arra utalnak, hogy a Kr. e. előtt 16-ban történt római hódítás után a szentély továbbra is fogadta a hívőket.
Korábban
Egy mintegy 2000 éves szentélyt tártak fel az Innsbrucki Egyetem kutatói egy Lienz közelében végzett ásatáson. Az úgynevezett Frauenkloster Bühel (a női kolostor halma) területén ma erdő áll, kétezer éve azonban még népszerű zarándokhely volt. A szentélyt egy több száz méter hosszú, 80 centiméter vastag fal vette körül, mely vélhetően két méter magas lehetett.
A szent kultuszhely első virágzása a Kr. e. első századra tehető. A nyomok arra utalnak, hogy a Kr. e. 16-ban történt római hódítás után a szentély továbbra is fogadta a hívőket, legalábbis a régészek nem találtak arra utaló jeleket, hogy megszakadt volna a működése. Úgy vélik, gyorsan alkalmazkodott a rómaiakhoz és azok új isteneihez.
Az ORF televízió szerint több száz, istenségeket ábrázoló figura is felszínre került. Az ón-ólom ötvözetből készült kis fogadalmi szobrocskák lefedik szinte a teljes antik istenvilágot az istenek atyjától, Jupitertől és feleségétől, Junótól kezdve Merkúron, a kereskedelem istenén, Vénuszon, a szerelem istennőjén és Marson, a háború istenén át egészen Viktóriáig, a győzelem istennőjéig. A legtöbb szobor a római hódítás utáni első századból származik. Számos érmét is találtak, melyek áldozati adományként kerülhettek a szentélybe.
A Gerald Grabherr vezette régészeti csoport a szentélytől kissé távolabb egy templom alapjaira bukkant. A templomépületet magát valószínűleg fából emelték. A szakértők szerint a templom látótávolságban volt Aguntum római várostól, és főként az egyszerű nép használta. Az ORF szerint az ásatások augusztus elejéig tartanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A dzsungelben veszett nyoma az El Doradót kereső Fawcettnek
- Hírességek, akik rejtélyes módon tűntek el
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.