„Ez nehéz napnak ígérkezik” – mondta a legenda szerint a párizsi Gréve téren felállított vesztőhely felé tartva a XV. Lajos elleni meghiúsult merénylet elkövetője, Robert-François Damiens. A nehéz jelző azonban a legkevésbé sem fedi a gyötrelmeknek azt a fokát, amelyeknek aznap részese volt a „wannabe királygyilkos”. Bár hasonló tortúrát már IV. Henrik merénylői is kénytelenek voltak elszenvedni, a „sikertelen” Damiens-t már a felvilágosodás hazájában, Voltaire és Rousseau korában végezték ki a lehető legbrutálisabb módon. Haláltusája órákon át tartott. A kegyetlen kínzást egy idő után már a kivégzést a helyszínen követő olasz kalandor, Giacomo Casanova sem bírta nézni, a téren összegyűlt emberek többsége azonban jól szórakozott.

A kora újkori Franciaországban nem járt minden veszély nélkül a királyi pozíció betöltése. A vallási feszültségek mentén kettészakadt országban több uralkodó is merénylet célpontjává vált. III. Henriket 1589-ben egy fanatikus domonkos szerzetes, Jacques Clément gyilkolta meg, de őt – hozzátehetjük, szerencséjére – még a helyszínen megölték a király testőrei.

Hullagyalázás

A protestánsról katolikus hitre áttérő, a felekezetek közötti megbékélésen fáradozó IV. Henrik különösen népszerűtlen volt a hitbuzgó katolikusok körében. Pierre Barrière uralkodó elleni merényletkísérlete 1593 augusztusában – mivel tervét időben leleplezték – még teljes kudarcba fulladt, egy 19 éves jezsuitanövendéknek, Jean Châtelnak ha a királyt nem sikerült is megölnie, megsebesítenie viszont igen. 1594. december 27-én az udvari audiencia körüli felbolydulást kihasználva rántotta elő tőrét, ám Henrik éppen abban a pillanatban lehajolt, így a gyilok csak az uralkodó ajkát sértette fel, valamint kiverte az egyik fogát.

1610. május 14-én Henriket azonban már elhagyta a szerencséje. Kíséretével aznap Párizs utcáin haladt, amikor hintójával megállni kényszerült az úton elakadt szénásszekerek miatt. Ezt használta ki a hugenották erőszakos katolikus hitre térítését szorgalmazó François Ravaillac, akinek sikerült hosszú kését kétszer is a király bordái közé döfnie. Bár az uralkodó a vele utazó Montbazon herceg felé elsőre semmiségnek titulálta sebesüléseit, ám a szájából ömlő vér már sejtette, hogy ennél jóval súlyosabb a helyzet. A király belehalt a sérüléseibe.

A megtorlás mindhárom merénylő esetében kegyetlen volt. Barrière-t kerékbe törték, majd testét feldarabolták, Châtel és Ravaillac pedig még brutálisabban kínzások áldozatává vált. Ravaillac, a szeretett király gyilkosának kivégzése pedig valóságos népünnepély volt. Kezét forró kénbe mártották, majd harapófogóval húscafatokat csippentettek le több testrészéről, és forró ólmot, valamint olajat öntöttek az eleven sebekbe. Ezután következett a lovak általi felnégyelés és végül a máglyahalál. Családja vagyonát elkobozták, házukat felégették, és nem viselhették többé addigi vezetéknevüket.

A tömeg már a vesztőhely felé tartó úton is megrohanta, és válogatott szitkok fennhangon történő ismételgetése közepette rugdosta és harapdálta a szerencsétlen Ravaillacot. Az eseményről vezetett jegyzőkönyv tanúsága szerint a csőcselék előbb a lovaknak is besegített a felnégyelésben, majd a szertartás végeztével darabokat vágott ki a holttestből. Állítólag voltak, aki megsütötték és megették szerzeményüket. Persze könnyen lehet, hogy ez a történet már csak a kortársak és az utókor élénk fantáziájának a szüleménye volt.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavasz számában olvasható.