A lovagkirály nápolyi kalandjai: Nagy Lajos viszontagságai Itáliában

2014. július 23. 11:47 Németh Máté

40 éves uralkodása során alig akadt olyan esztendő, amikor nem indított valamerre hadjáratot Nagy Lajos (1342-1382) magyar király. Uralkodását joggal emlegetik a középkori Magyar Királyság egyik fénykoraként: országában belső béke honolt, a hozzá hűséges bárói réteg és a teli kincstár segítségével pedig a külpolitikában kiváltképp aktívnak bizonyult. Példaképéhez, Nagy Sándor makedón királyhoz hasonlóan Lajos is szeretett részt venni a hadjáratokban, melynek következtében - ahogy az egy-egy vadászat alatt is előfordult - nem egyszer életveszélybe is került. Az ambiciózus lovagkirály által indított ütközeteknél azonban nem egyszer hiányzott a racionális megfontolás, ráadásul azok rendkívül költségesnek bizonyultak. Lajos két ízben vezetett nagyobb hadjáratot Itália területére, hogy megszerezze a nápolyi trónt, és megbüntesse András öccsének gyilkosait. A nápolyi kérdés - nem kevés energiát és anyagi javakat lekötve - a magyar királyt egész uralkodása során végigkísérte.

Korábban

Az ifjú lovagkirály

Öt nappal azután, hogy Károly Róbert meghalt, 1342. július 21-én királlyá koronázták fiát, a trónörököst, Lajost. Két bátyja korai halála után a tizenhat évesen uralkodóvá előlépő fiatalembert gyerekkorától királynak nevelték és mind elméleti, mind gyakorlati szempontból igyekeztek felkészíteni őt az uralkodásra. A fegyverforgatásban nagy örömét lelte, de a hadjáratok között is szívesen töltötte idejét vadászattal, ami egy alkalommal - mikor egy medve támadta meg - kis híján az életébe került. A harc mellett érdeklődött a történelem és a csillagászat iránt, valamint több nyelvet is elsajátított. A magyar és a napi szinten használt francia mellett megismerkedett a német, az olasz és a latin nyelvvel is.

A korabeli leírások alapján igen színes uralkodói egyéniség rajzolódik ki előttünk Lajos személyét illetően. Küküllei János krónikaíró amellett, hogy bölcsnek és bőkezűnek írja le, külsejéről megjegyzi, hogy „közepes magasságú ember volt, büszke tekintetű, göndör hajú és szakállú, barátságos arcú, vastag ajkú és kissé görbe vállú”. Közvetlenebb volt apjánál, érzelmeit nem palástolta, nyitott és jókedvű királyként ítélték meg, aki bátorságát minden helyzetben igyekezett bizonyítani, ami többször is életveszélybe sodorta őt. A világhódító III. Alexandrosz mellett a másik példaképe Szent László király volt, akinek kultusza virágkorát élte az Anjouk alatt. A lovagkirály eszményének igyekezett megfelelni és ez kortársai, valamint az utókor szemében is sikeresnek bizonyult.

Céljai és habitusa arra vezették, hogy uralkodása során több mint harminc nagyobb hadjáratot indított - ezek egy részét személyesen vezette -, harcolt Dalmáciában és Horvátországban, hadban állt Velencével, ismertek a balkáni háborúi, de részt vett a litvánok elleni csatában is. A számos ütközet és hadjárat közül a nápolyi konfliktus volt az egyik legjelentősebb, amely gyakorlatilag egész életében végigkísérte Lajost.

következő oldal 1 / 6