"Vedd a válladra a százráncú köpenyt"
2013. március 26. 12:48 MTI
Kezdeményezi az egri fertálymesteri hagyománynak a Nemzeti Szellemi Örökség Névjegyzékbe történő felvételét az Egri Fertálymesteri Testület - tájékoztatott kedden az egyesület vezetője. A Hevesi megyeszékhelyen a török hódoltság után kialakult "önkormányzati" tisztséget 1996-ban élesztette újjá az Egri Lokálpatrióta Egylet, és a hagyomány azóta is fontos szerepet visz a város kulturális életében - emlékezetett Várkonyi György.
Korábban
Mint Várkonyi György elmondta: a névjegyzékbe olyan hagyományos népszokások kerülhetnek felvételre, amelyek ma is közösségteremtő, közösségépítő jellegűek. Ezt a pályázat keretében fotókkal, egy legalább 10 perces kisfilmmel és dokumentumokkal kell bizonyítani az aspiráns népszokást gondozó egyesületnek. A fertálymesteri hagyomány pályázatát várhatóan szeptemberben bírálja el az erre illetékes, szentendrei központú intézmény.
A kezdeményezés sikere elsősorban PR-előnyt jelentene a város számára, ami növelheti a település idegenforgalmát és hasznos lehet különböző pályázatok esetében is - mondta a Várkonyi György, aki a fertálymesteri testület kapitánya is egyben. A több évszázados hagyománynak megfelelően évről-évre februárban iktatják be a bazilikában, illetve a városházán megtartott látványos ünnepség keretében a település 14 új fertálymesterét. A tisztség egykoron a mai önkormányzati képviselői címnek felelt meg, manapság csak erkölcsi elismerést jelent a felavatottak számára.
A beiktatási ünnepség szentmisével kezdődik a bazilikában, majd a most távozó és a beiktatásukra váró új fertálymesterek díszes hada átvonul a Városházára, ahol a település aktuális polgármestere "kiveszi" belőlük a fertálymesteri esküt. "Vedd a válladra a százráncú köpenyt, amely Egerben nagyobb becsben áll, mint az ősi Rómában a szenátorok bíborszegélyű tógája" - ezen szavak kíséretében emelik át a tisztséget jelképező köpenyt a 14 leköszönő polgár válláról az új fertálymesterek vállára. Végül a testület kapitánya a szalagos bottal fertálymesterré "veri" a jelölteket.
Az egri fertálymesterekről, akik a feltételek szerint csak köztiszteletben álló, tősgyökeres egri polgárok lehettek, először a XVIII. század elején tesznek említést a krónikák. Az egyes negyedek, vagy ahogyan Egerben nevezik a városrészeket, hóstyák élén álló tisztségviselőknek olyannyira nagy volt a hatalmuk, hogy saját kerületükben akár adót is kivethettek, illetve a város központi elöljárói a közvetítésükkel tudatták rendelkezéseiket a lakossággal.
Felavatásukra az úgynevezett suttogókat - ma úgy mondanánk, hogy jelölőgyűléseket - követően minden évben a Szent Apollónia napját megelőző szombaton került sor, egészen 1949-ig, a tisztség megszüntetéséig. A várost természetesen továbbra is az önkormányzat irányítja, ám a látványos szertartás évről évre sok turistát vonz Egerbe, illetve újra rangos elismerést jelent az egri polgároknak, ha fertálymesterré avatják őket. Ugyanakkor a fertálymesterek rendszeres szereplői a településen tartott ünnepségeknek, fesztiváloknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap