Hogyan nem költöztek a zsidók Angolába?

Ugandától Angoláig

1902 őszén a magyar származású Herzl Tivadar az álmok kapujában érezhette magát, amikor barátja, a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező, elsősorban humoristaként ismert drámaíró, Israel Zangwill közbenjárásának köszönhetően a londoni Whitehall falai között találkozhatott Joseph Chamberlain gyarmatügyi államtitkárral. Herzl a találkozás során végig azt érezte, hogy Chamberlain szimpatizál a cionistáknak a zsidó nemzeti otthon megteremtésére vonatkozó, régóta dédelgetett terveivel.

A két politikus 1903-ban újra összefutott, röviddel azt követően, hogy Chamberlain visszatért a kelet-afrikai brit gyarmatokat érintő körútjáról. „Utazásom során kinéztem magának egy területet” – idézte Herzl feljegyzéseiben beszélgetőpartnere szavait. „És akkor azt mondtam magamnak: ez a föld dr. Herzlé lesz!” Herzl eleinte nem volt elragadtatva a hallottaktól, mégse utasította vissza csípőből a miniszter nagylelkű ajánlatát. Bizonyára az is ott motoszkálhatott a fejében, hogy a világ legnagyobb birodalma elismerte az általa vezetett, alig hat éve működő Cionista Világszervezetet, mint a zsidó nacionalizmus legfőbb letéteményesét, amelynek egy, a korona védelmét élvező földet ajánlott fel.

Herzl Tivadar

Herzl helyettesét bízta meg a tévesen Uganda-tervnek nevezett letelepítési program véglegesítésével. Nyár közepére készen is állt a nagy terv, amely kimondta, hogy a Brit-Kelet-Afrika területén egy, a zsidók számára juttatott autonóm telepet kell létrehozni. A szöveget David Lloyd George brit parlamenti képviselő, a későbbi liberális miniszterelnök öntötte végleges formába. Herzl a hatodik cionista kongresszuson, 1903. augusztus 23-án állt az egybegyűltek elé a régóta várt bejelentéssel, amit a feljegyzések szerint kitörő lelkesedéssel fogadtak a svájci Bázelbe sereglett cionista képviselők. Herzl azonban sietett leszögezni, hogy az afrikai „Új Palesztina” nem veheti át Cion helyét (a Cion szó először Sámuel próféta könyvében jelenik meg, mint Jeruzsálem egyik erődítményének a neve; Cion szimbolikusan nem csak Jeruzsálemet, hanem az egész országot jelenti a zsidók számára), a területet pedig bővíteni kell.

A cionista bizottság először 1904 decemberében hajózott Kelet-Afrikába, amit Herzl már nem ért meg: a befolyásos politikus júniusban szívelégtelenség következtében elhunyt. A kiutazott bizottságnak lesújtó véleménye volt az ott látottakról, különösen a letelepítésre kiszemelt nyugat-kenyai Guas Ngishu-fennsík keltett rossz benyomást. A fennsík enyhe, mérsékelt klímája bár ideális lett volna az európai telepeseknek, azonban a küldöttek úgy találták, hogy a vidék tele van oroszlánokkal és más veszélyes vadállatokkal, nem is beszélve az itt élő maszájokról, akik egyáltalán nem örültek a nagyszámú európai telepes érkezéséről szóló híreknek. Zangwill ugyan a hetedik cionista kongresszuson még egyszer védelmébe vette az Uganda-tervet, a képviselők nagy része hevesen tiltakozott.

Karikatúra egy korabeli jiddis hetilapból

A sértett ember benyomását keltő Zangwill kenyértörésre vitte a dolgot, és egy rivális zsidó szervezetet gründolt magának (Jewish Territorial Organization, ITO). Zangwill úgy látta, hogy a nemzetközi zsidó mozgalom egyszerűen semmibe vette Őfelsége kormányának nagylelkű ajánlatát, ő maga pedig elutasította Herzl univerzalista zsidó nacionalizmusát. A politikus arról is meg volt győződve, hogy az oszmánok irányítása alatt álló Palesztina arab népei leküzdhetetlen akadályokat gördítenek a cionisták útjába, s újra kiállt a kelet-afrikai tervek mellett, de felvetette Ausztráliát, Irakot és Mezopotámiát is mint lehetséges helyszíneket a zsidó haza megteremtésére.

Zangwill fáradhatatlan agitációja termékeny talajra hullt a territorialisták körében. John Norton-Griffiths például egyenesen rajongott az ötletért. A búr háborús veterán, mérnök végzettségű Norton-Griffiths imperialista tervéhez gyűjtött muníciót, amelynek első lépése egy, a kontinens nagy részét lefedő vasútépítési projekt megvalósítása lett volna. Norton-Griffiths arról próbálta meggyőzni az ITO képviselőit, hogy a zsidók letelepítésének legalkalmasabb helyszíne a nyugat-afrikai portugál gyarmat, Angola. Zangwill igyekezett hűteni a kedélyeket, mondván, a gyarmaton élő négymillió fekete nem fogadná szívesen a terület újbóli kolonizálását.

1. Ugandától Angoláig
2. Portugál igen, zsidó nem

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2010

• Az aradi vértanúk özvegyei
• Jan van Eyck és a Rózsa-regény
• A végzetes vonzerejű asszony
• Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
• Hová lettek a bűnösök?
• Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
• A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
• Az eredeti Széchenyi az igazi
• Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig