2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtalálták a legnagyobb egyiptomi szarkofágot

2012. december 11. 17:37

A Királyok Völgyében azonosították Egyiptom eddigi legnagyobb szarkofágját. A kutatók most megpróbálják összerakni a darabokra tört részeket.

A vörös gránitból készült királyi szarkofág Merenptah számára épült. A görögösen Ammenephthisznek nevezett uralkodó a XIX. dinasztia negyedik fáraója volt, i. e. 1213-tól haláláig állt az ókori birodalom élén. Édesapja, a legendás II. Ramszesz hosszú uralkodása után, idős emberként került a trónra. Főbb tettei közé tartoznak az Egyiptom békéjét fenyegető líbiai törzsszövetség és az úgynevezett tengeri népek elleni győztes hadjáratok, valamint egy halotti templom építése, amely sajnos nem maradt fenn. Amikor elhunyt, bebalzsamozott testét négy egymásba helyezett kőszarkofágban – ebből három négyszögletes volt, ezeket vörös gránitból faragták, a legbelső, ember alakú pedig fehér kalcitból készült – temették el.

A régészek most a külső szarkofág egyes darabjait próbálják összeállítani, amely több mint négy méter hosszú, 2,3 méter széles és 2,5 méter magas volt. „Ez az eddigi legnagyobb királyi szarkofág tudomásom szerint” – nyilatkozta Edwin Brock, a torontói Royal Ontario Museum munkatársa, aki szerint valószínű, hogy a szarkofágokat már egymásba helyezve, benne a múmiával vitték a sírba. A bejáratnál felfedezett lyukak egy kötelekből és farudakból álló csiga meglétére utalnak; a munkások minden valószínűség szerint itt, s nem az ajtón keresztül engedték le Merenptah fáraó szarkofágjait.

Brock először a nyolcvanas években vizsgálta meg Merenptah síremlékeinek darabjait, s amikor elkezdték azokat összerakosgatni, hamar kiderült, hogy a megmaradt töredékek csupán a kőkoporsó harmadát adták ki. Nemcsak a külső szarkofág mérete keltett megütközést, hanem az is, hogy négyet készítettek a fáraó temetéséhez. A második egy gránitból készült, kártus alakú ládikó, amelyet Merenptah képével díszítettek. A harmadikat I. Pszuszennész (1047-1001) idején „újrahasznosították”, s csak a negyedik, szürkés mészkőből készült szarkofág tartalmazta Merenptah bebalzsamozott testét.

Merenptah nem sokáig nyugodhatott sírjában, már a XXI. dinasztia idején eltávolították innen, a rossz állapotban lévő múmiáról eltulajdonították az amuletteket, majd újrapólyálták, és II. Amenhotep sírjába helyezték, ahová több más királymúmiát is vittek a fosztogatók elől. Brock azt nem tudta megmondani, hogy a fáraó miért építtetett magának ekkora szarkofágot – s bár számos olyan fáraó ismert, aki több szarkofágban alussza örök álmát, ezek közül egyik sem volt akkora, mint Merenptahé.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár