Együtt ittak a rómaiak a meghódított törzsekkel
2012. szeptember 11. 08:56
Ókori kocsmát találtak régészek a legészakabbra található római kori erődnél. A Brechin (Angus) melletti Stracathro falain kívül előkerült maradványok megcáfolhatják azt a teóriát, miszerint a hódító rómaiak nem "vegyültek" el a helyi kaledón törzsek között.
Korábban
Az igazság ezzel szemben az, hogy a Skócia területén élt törzsek és a birodalmi terjeszkedésbe fogó rómaiak viszonya sokkal összetettebb és színesebb volt.
A stracathro-i erőd a Doune-tól kiinduló Gask Ridge-i erődrendszer végén helyezkedett el, Stirling mellett. Valamikor i.sz. 70 körül épült, tehát időben 50 évvel megelőzi a Hadrianus falát. Magát az erődöt 1987-ben, légi fotók segítségével fedezték fel. Az őrtornyok és az árkok mellett bronzérmék és agyagedények kerültek elő, de többet – legalábbis eddig – nem sikerült megtudni a helyszínről.
A Gask-projekten dolgozó régészek az erőd falain túl egy települést találtak, benne egy kocsmával, amely egy nagyobb, derékszögű teremből és egy a mai sörkertekhez hasonlító, kikövezett helyiségből állt. A régészek noninvazív geofizikai eljárásokkal leltek rá az észak-déli tájolású fogadóra.
A Gask-projekt egyik vezetője, Birgitta Hoffmann elmondása szerint nem számítottak arra, hogy egy kocsmát is sikerül azonosítaniuk. A régész szerint ez azt bizonyítja, hogy a helyi populáció sokkal jobb kapcsolatot ápolt a hódítókkal. A területen előkerült egy boros kancsó is, amit valószínűleg a Rajna-vidékről vagy Gallia környékéről hozhattak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap