2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Eltűntek Elefántcsontpart koronaékszerei

2011. július 19. 09:43 BBC News

Az abidjani múzeum tisztviselői már az Interpollal is kapcsolatba léptek, miután tudomásukra jutott, hogy a rablók 17-18. századi aranyékszereket, maszkokat és szobrokat loptak el, összesen 6 millió dollár értékben.

A rablásra a fővárosban, Abidjanban került sor, amikor a hivatalban levő elnök, Alassane Ouattara és elődje, Laurent Gbagbo hívei idén tavasszal összecsaptak. „Egy olyan országnak, mint Elefántcsontpart, nagyon fontos, hogy megerősítse identitását, újra felfedezze értékeit. Tragikus veszteség ért minket” – nyilatkozta Sylvie Memel Kassi múzeumigazgató. „Ezzel országunk történelmének egy epizódját törölték ki” – tette hozzá. Kassi szerint az elkövetők profik voltak, mivel szemmel láthatóan a legértékesebb darabokra utaztak, akciójuk során pedig egyes múzeumi dolgozók is segítségükre lehettek.

A nyolcvan ellopott tárgy között királyi aranyékszerek, maszkok, szobrok és tradicionális vallási műkincsek vannak. A Civilizációk Múzeumát több találat is érte a heves harcokban, ezek nyomai még ma is láthatók az épület falain. „Általában itt állítottuk ki a királyi tárgyakat, amelyek mind aranyból voltak: medálok, nyakláncok, karkötők, légycsapók” – mondta el az intézmény kurátora, Djowa Zoko.

A gyarmatosítás (1893) előtt Elefántcsontpart területén számos virágzó királyság rendezkedett be, köztük Gyaaman és a muzulmán Kong birodalom. A múzeumot még a franciák építették, a bejárattól néhány méterre a hadsereg főhadiszállása található – ezért is gondolták a múzeum dolgozói, hogy a véres polgárháború ellenére az egyenruhások megvédik a múzeumot a műkincslopásra szakosodott tolvajoktól.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár