Bemutatták Caligula elveszett szobrát
2011. július 13. 12:28 MTI
Bemutattak kedden olasz illetékesek egy hatalmas szobrot, amelyről úgy vélik, Caligulát ábrázolja.
Korábban
A római császárt a trónon ülve ábrázoló alkotás egy illegális ásatásból került elő Rómától délre, ahol feltehetőleg valaha a császár palotája állhatott. A több darabra tört szobrot januárban találták meg, amikor a vámosok megakadályozták, hogy hajóval kicsempésszék egy római kikötőből.
Az akció során két úgynevezett sírrablót is őrizetbe vettek (így nevezik az országszerte régészeti kincsek után ásókat, akik zsákmányukat a feketepiacon értékesítik). Ami még fontosabb, a nyomozás elvezette a rendőrséget a Rómától délre fekvő Nemi-tó közelében található helyszínre, ahol a feltételezések szerint Caligula egyik rezidenciája állt.
A 2000 éves földrétegtől megtisztított szobor darabjai egy tógába öltözött férfit ábrázolnak, aki Zeusz görög istenhez hasonló pózban ül egy díszes trónon. A férfi lábán caligát - a római katonák fűzős saruja - visel, amelyről a császár a közismert nevét kapta. Igazi neve Gaius Julius Caesar Augustus Germanicus volt.
Caligula, aki i.sz. 37 és 41 között uralkodott, hataloméhes és szexmániás őrültként vonult be a történelembe, s a saját lovát, Incitatust akarta kineveztetni konzulnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap