Történelmi Vilmosok és Katalinok
2011. április 29. 08:34 The Daily Telegraph
Az angol trónörökös, Vilmos herceg bátran meríthet a történelemből, s választhat magának példaképeket a nagyformátumú elődök táborából – nem úgy Kate Middleton, az álmoskönyvek szerint ugyanis nem túl jó ómen, ha egy Katalinból királyné lesz.
Korábban
A Katalin nem volt túl szerencsés név az angol királynék körében. Az első megözvegyült és megszégyenülve távozott az angol közéletből, a másodiktól elváltak, mivel nem tudta fiúörökössel megörvendeztetni férjét, de volt olyan is, akit félrelépései miatt végeztek ki. Vilmos herceg azonban nem VIII. Henrik, így Kate Middleton szeme előtt csak egy valami kell, hogy lebegjen: az angol történelem tanúsága szerint közülük mindenkit – legalábbis egy ideig – rajongásig szeretett a férje, politikai célú házasságok pedig csak a legritkább esetben köttettek.
A sorban az első Valois Katalin volt, V. Henrik (1387-1422) felesége. A gyönyörű francia hercegnő eljegyzése a Franciaország és Anglia között dúló százéves háború lezárását, az ősi riválisok közötti ellenségeskedés beszüntetését szolgálta. Henrik azonnal beleszeretett menyasszonyába, akit 1420-ban vett feleségül. Valois Katalin egy gyermeket szült neki, a későbbi VI. Henriket (1422-1471), de a király úgy halt meg Franciaországban, hogy a trónörököst egyszer sem láthatta.
A 20 évesen megözvegyült királyné titokban szeretőjéhez, a walesi Owen Tudorhoz ment hozzá, öt gyermekük született, köztük két fiú, Edmund és Jasper. Edmund később elvette Beaufort Margitot, az ő házasságukból született Tudor Henrik, aki miután leigázta Angliát, az angol koronát saját fejére helyezte. VII. Henrik (1485-1509) nagybácsija a lojális Jasper, az uralkodó sikerének kovácsa volt; a férfi végig hű volt a Lancesterekhez, annak ellenére, hogy a fél ország ebben az időben gyakorlatilag teljesen pártot cserélt. Unokaöccsével együtt száműzetésbe vonult, hogy megvédje őt a győztes Yorkoktól, s Angliába csak a bosworth-i csata idején tért vissza, Henrikkel az oldalán. Katalin soha nem akarta, hogy unokája trónra kerüljön.
A Katalinok: Aragóniai Katalin (balra), Howard Katalin (középen felül), Parr Katalin (középen alul), Valois Katalin (jobbra felül), Braganzai Katalin (jobbra alul)
Az akkor 16 éves spanyol hercegnő, Aragóniai Katalin, VIII. Henrik (1509-1547) angol király első felesége 1501-ben érkezett Angliába, hogy Henrik bátyjához, Artúrhoz menjen feleségül. Miután Artúr a rákövetkező évben meghalt, VII. Henrik, hogy Katalin hozományát ne kelljen visszaadni, s hogy a spanyol szövetség továbbra is fennmaradjon, a még gyermek özvegyet második fiával, Henrikkel jegyezte el. A romantikus és egyben merőben praktikus megoldás 17 évnyi boldog házasságot eredményezett. Katalin sorsát a közös fiúgyermek hiánya pecsételte meg. A Tudor-dinasztia fennmaradása érdekében Henrik – dacolva az egyházi intéssel – 24 év után felbontotta házasságát és elvette Boleyn Annát.
A királyné impresszív és elegáns udvart varázsolt maga köré, a „húszabáló” angolokat bevezette a saláták világába – amiről a helyiek azt gondolták: megmérgezi őket –, hazájából pedig lekvárt hozatott. Aragóniai Katalin három évvel Henriknek a Boleyn Annával kötött házassága után hunyt el, így még arra sem volt esélye, hogy lássa egyetlen leánygyermekét, Tudor Máriát.
Henrik ötödik felesége Howard Katalin, Norfolk hercegének unokája volt. Katalin még csak 15 éves lehetett (születésének pontos ideje nem ismert), amikor elvette az addig már négy feleséget elfogyasztó, 49. életévében járó király. Henrik az ő „tövis nélküli rózsájának” nevezte Katalint, akinek tiszteletére még nemzeti hálaadási ünnepséget is szervezett. Katalin még csak 14 éves volt, amikor Francis Dereham titokban eljegyezte és elvette. Amikor Katalin királyné lett, Dereham pedig bekerült a királyi udvarba, többek érdeklődését – köztük Canterbury érsekét – is felkeltette a férfi dicsekvése. A királynő a múltbeli kapcsolatait a királyi udvarban melegítette fel, de ez legnagyobb bánatára már nem maradt titokban: Howard Katalint házasságtöréssel vádolták, és szeretőivel együtt kivégezték.
Henrik utolsó, egyúttal harmadik Katalin nevű felesége, Parr Katalin kétszer is megözvegyült, mire a király – miközben a hölgynek még javában dobogott a szíve Thomas Seymourért – megkérte a kezét. Parr Katalin egyik legfőbb érdemének azt tartják, hogy jó kapcsolatot ápolt Henrik gyermekeivel, Erzsébettel, Máriával és Edvárddal, három hónapig pedig régensként szolgált. A protestáns vallású asszony túlélte a királyt, s hat hónappal Henrik halála után titokban hozzáment Thomas Seymourhoz.
A történelmi Katalinok sorában az utolsó Braganzai Katalin, a portugál király lánya volt. Katalin II. Károlyhoz (1660-1685) ment hozzá, aki inkább szeretőivel, semmint a házastársi hűséghez való feltétlen ragaszkodásával volt elfoglalva; különböző kalandjainak eredményeként tizenöt törvénytelen gyermeke született. Katalinnak a katolikus vallás iránti lelkesedése nem osztott maradéktalan sikert a csatorna túloldalán, mivel ekkorra a protestantizmus már rendkívül megerősödött a szigetországban. Az angolokat azonban nem érdekelték a vallási különbségek, sokkal jobban foglalkoztatta őket Európa stabilitása.
A Vilmosok: IV. (balra felül), I. (balra alul), II. (középen), III. (jobbra)
A Vilmosok tekintetében sokkal jobb a helyzet: Vilmos herceg előtt bőven van példa tehetséges, erőskezű uralkodóra, akik előbbre vitték az ország ügyeit. I. Vilmos (1066-1087), a hódító lényegében megteremtette az angol nemzetet, a régi arisztokráciának még az írmagját is kiirtotta, helyére egy új, s viszonylag kezelhető uralkodó osztályt helyezett, felépítette a Westminster-apátságot és a londoni Towert, valamint kiadta a birtokokat és a lakosságot lajstromozó Domesday Book-ot (Ítéletnapi könyv),
Fiatalabbik fia, II. (Vörös, más néven Rufus) Vilmos (1087-1100), majdnem visszacsinálta mindazt, amit apja elért. Rufus legalább annyira vaskezű volt, mint elődje, de Hódító Vilmos mindezt a jó kormányzás és a nemzet biztonsága érdekében tette – Rufus inkább kapzsi és önző volt. A király vadászbalesetben, máig tisztázatlan körülmények között halt meg; egyesek azt feltételezik, hogy a népszerűtlen uralkodó Sir Walter Tyrrell kezei között lehelhette ki a lelkét. Tyrell váltig állította: nem ő a felelős a király halálért, mindenesetre megfelelő óvintézkedések közepette hagyta el az országot, ahova már sohasem tért vissza.
A Vilmos, mint uralkodói név a rövid, de annál dicstelenebb epizód utáni 600 évben teljesen eltűnt. Ezt egy holland herceg, a whigek és toryk együttes hívására érkező Orániai Vilmos hozza vissza hódító hadserege élén; III. Vilmos (1689-1702) – mint második hódító – azon nemes angolok kíséretében érkezik, akiknek már elegük volt a Stuartok abszolutista, a katolikusok hegemóniájának megágyazó politikájával. Vilmos hivatalosan ugyan II. (Stuart) Máriával volt társuralkodó, de a királyi hatalom leginkább az ő kezében összpontosult. Az angol arisztokrácia kegyének elnyerése azonban áldozattal járt: III. Vilmos első kézből tapasztalhatta meg, hogyan csúszik át a hatalom az arisztokrácia kezébe.
IV. Vilmos (1830-1837) már egy következő időszak, a demokrácia irányába tett lépések lassú átmenetének tanúja lehetett: ekkor újabb „hatalomváltás” bontakozott ki, amelynek gyümölcsét ezúttal a felső, de még inkább a középosztály élvezte. IV. Vilmos fiatalkorában az angolok hőse, Horatio Nelson kapitány alatt szolgált, s az egyik legalulértékeltebb angol uralkodónak tartják. Ha Vilmos hercegnek – a jövőbeni V. Vilmosnak – választani kellene, hogy kit tekintsen példaképének, akkor elsősorban IV. Vilmost említhetjük: ő volt az, aki először ismerte fel az angol uralkodók közül, hogy kötelessége együtt dolgoznia a választott miniszterekkel – még ha ez a legtöbbször nem is volt ínyére. Természetesen IV. Vilmos is megvetette a legelszántabb reformereket, mégis azt mondhatjuk: ő tekinthető Nagy-Britannia első alkotmányos királyának.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
A legnépszerűbb nevek a középkori Angliában
A Vilmos és az Aliz volt a két legnépszerűbb név a középkori Angliában - derítették ki a King's College London történészei, akik III. Henrik uralkodásának idejéből fennmaradt lajstromokat tanulmányozzák.
A különböző jogokért, kedvezményekért az uralkodónak fizetett kárpótlást dokumentáló középkori okmányokat a kew-i Nemzeti Levéltárban őrzik. III. Henrik 1216-1272 közti uralkodásának idejéből összesen 56, latin nyelven, pergamenre íródott lajstrom maradt fenn, minden évből egy-egy. Egy hároméves tudományos projekt keretében az okmányokat, amelyek 40 ezer bejegyzést, kétmillió szót tartalmaznak, lefordítják angolra, és felteszik a világhálóra.
Mint a középkori lajstromokból kiderült, a feljegyzésekben szereplő férfiak 14,4 százalékának Vilmos volt a keresztneve. A második legelterjedtebb keresztnév a John, azaz a János, amelyet a kérelmezők 7,9 százaléka viselt. Más kutatások kimutatták, hogy a 14. századi Angliában e nevek még népszerűbbé váltak. A harmadik helyen a Richard, a negyediken a Robert, az ötödiken pedig a Henrik állt.
Az okmányokban kevesebb a női "szereplő", s nagyobb a nevek szóródása. Míg a férfiak 57,8 százaléka viselte a tíz legnépszerűbb név valamelyikét, a nőknél ez az arány 51,8 százalékos. A leggyakoribb az Aliz, a Matilda és az Ágnes, a negyedik Margit, az ötödik pedig a Johanna.
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila 19:05
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre 17:44
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra 14:20
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla 09:50
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére 09:05
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött tegnap
- Vasmarokkal irányította Spanyolországot Francisco Franco tegnap
- Koncertjeinek bevételét gyakran fordította jótékony célokra Anton Rubinstein tegnap
