Palotába költözhet Václav Havel könyvtára
2011. március 2. 16:06 MTI
Václav Havel elnöki könyvtára egy 16. századi prágai palotába költözhet - a tervről maga a korábbi cseh államfő számolt be.
Korábban
Az írónak és volt köztársasági elnöknek szentelt Václav Havel Könyvtár nem kormányintézmény. Az amerikai elnöki könyvtárak mintájára 2004-ben hozták létre, egy évvel azután, hogy Havel elhagyta az államfői hivatalt. Havel munkái, az életét feldolgozó írások, és az újabb kori cseh történelemmel kapcsolatos kötetek kaptak benne helyet. A gyűjteménynek jelenleg két prágai helyszín ad otthont.
A XVI. századi épületet, amelyet a könyvtár számára szemeltek ki, felújításra és az új célnak megfelelő átalakításra szorul. Az átépítési tervet a spanyol építész, Ricardo Bofill készítette. A költségek 200 millió koronára (2,2 milliárd forintra) rúgnak. A munkálatokat még a műemlékvédelemnek is jóvá kell hagynia.
A palota Prága szívében áll, a cseh külügyminisztérium épülete mellett, alig néhány perces sétára a vártól, ahol a bársonyos forradalom után előbb csehszlovák, majd cseh köztársasági elnökként Havel összesen 13 esztendőt töltött az államfői hivatalban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap