2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Háborítatlan avarkori temetőre bukkantak Veszprém mellett

2010. május 27. 09:41 MTI

Páratlan leletekre bukkantak a régészek Veszprém és Litér között, a 8-as és a 72-es főút csomópontjánál. Eddig összesen mintegy 30, háborítatlan avarkori sírt és a település nyomait tárták fel - mondta el Ilon Gábor, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) Nyugat-dunántúli Regionális Irodájának vezetője.

Az idén májusban kezdődött ásatás során eddig öt azonosítható régészeti korból származó mintegy 600 leletre bukkantak régészek, az eddig feltárt közel 15 ezer négyzetméteren. – mondta Ilon Gábor. Hozzátette: a terület régészeti szempontból Veszprém megye legnagyobb kiterjedésű, eddig nem ismert lelőhelye.

Ilon Gábor elmondta, hogy a felfedezés jelentősége, hogy az avarkori település és temető kirabolatlanul megmaradt: a csontvázak mellett – amelyek az eredeti temetkezési ritusokat jól megfigyelhető állapotban mutatják - ruházatdarabokat, fegyvereket, edényeket, késeket és az étkezési szokásokra utaló állatcsontmaradványokat találtak.

Az ásatás során az első 12-13. századi, Árpád-kori házak is előkerültek, és a régészek az avarkor mellett három másik -korszak leleteit is a felszínre hozták – mondta Szvath Márton, az ásatást vezető régész. Hozzátette: a feltárás idén május elején kezdődött, és várhatóan július végéig tart. Az őskorból a rézkort és a bronzkort érintő leletek kerültek elő, közöttük például edények találhatók.

Ilon Gábor elmondta, hogy a területről 2006-ban már készült hatástanulmány a beruházás megkezdését megelőzően, de akkor még csak egy avarkori nyílhegyet találtak a füves-bozótos, elhanyagolt területen. Akkor még nem sejtették, hogy milyen kincseket rejt a föld, de szakfelügyelettel engedélyezték a beruházónak a földmunkák elvégzését. A leletanyag mosása után kezdik meg a restaurálást, amely egy évet vesz igénybe. Ezután a tárgyak a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gondozásába kerülnek.

Az ásatás vezetője szerint megbecsülni sem lehet, hogy hány leletet rejt a föld, de eddig 600 különböző tárgyra bukkantak. Közülük a legjelentősebbek a bronz hajkarikák, gyöngyből készült nyakékek, övcsatok. avarkori nyílcsúcsok, bronz övveretek. A terep feltárása jelenleg is zajlik, az időjárás azonban nehezíti a munkálatok elvégzését.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár