Fából faragott medvét is láthatunk a játékkiállításon
2008. május 20. 13:00
Közel félezer gyerekjátékból nyílt kiállítás a szentesi Koszta József Múzeum ligeti kiállítóhelyén. A legrégebbi bemutatott játék 8 ezer éves, a jóval fiatalabb mackók is több mint 70 évesek.
Korábban
A kiállított ötszáz darabos kollekción belül több mint száz játékbabát tekinthetnek meg az érdeklődők. A várakozások szerint a Béres Mária régész és Remzső Gyöngyi magángyűjtő által rendezett tárlat a legkülönbözőbb nemzedékeket fogja majd megmozgatni, hiszen a legkisebbektől a nyugdíjasokig mindenkit érdekelnek a régmúlt játékai, babái, mackói.
"A babának két lelke van, de lehet, hogy három. Az egyiket a készítője lehelte belé, a másikat a kislány, aki játszott vele, a harmadikat a gyűjtő, aki szereti és megbecsüli" - vallják a kiállítás rendezői. A bemutatott történelmi értékű játékok, babák, kiegészítők főként a szentesi és a szegedi múzeumból, illetve a szegvári magán babagyűjteményből valók, de számos darab szentesi családoktól származik, akik a kiállítás erejéig bocsátották kincseiket a közgyűjtemény rendelkezésére.
A fiúk számára lesz igazán izgalmas a szentesi vasútállomás századfordulós makettje - egy 1904-es gyártású, ma is működképes Merklin-vonattal. A harmincfős mackósereg legrégebbi példánya egy 80 esztendős, még fából készített medve. Kiállításra kerül egy nyolcezer éves miniatűr edényke, amit az akkori gyerekek játékként használtak. Része a kollekciónak néhány bronzkori és Árpád korabeli játék is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.