A vörösterror 133 napja

Megszületett Sipos Ferenc labdarúgó

2004. szeptember 13. 12:06

A budapesti születésű labdarúgó a Goldberger együtteséből került be az ifjúsági válogatottba, 1952-ben igazolt a Szolnoki Légierők együtteséhez. Öt év múlva az MTK szerződtette, majd 1964-1968 között a Budapesti Honvédban szerepelt. Összesen 280 NB I-es találkozót játszott, az MTK-val 1957-58-ban bajnoki címet szerzett, a Honvéddal pedig 1964-ben magyar kupagyőztes lett. A nemzeti válogatottban 1957-ben mutatkozott be, és a címeres mezt 77 alkalommal húzta magára. 57 egymást követő mérkőzésen szerepelt a válogatottban, ami önmagában is világraszóló eredménynek számít. Minden idők egyik legjobb védőjátékosa volt, akinek magas fokú játékintelligenciája példamutató szerénységgel párosult. Három világbajnokságon is pályára lépett (1958, 1962, 1966), és tagja volt 1964-ben az Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett csapatnak. Visszavonulása után edzőként szolgálta a labdarúgást a Sátoraljaújhelynél, az Égszöv Medosznál, a Csepel Autónál, az egyiptomi Tersanánál. Nyugdíjba vonulásáig a Honvéd serdülőcsapatának edzőjeként tevékenykedett. Budapesten hunyt el 1997. március 17-én.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!