Archiválták a pécsi Universitas Televízió adásait
2007. november 15. 08:00
A Pécsi Egyetemi Levéltárnak adta archívumát az Universitas Tv, amely az ország első olyan televíziója, amelyik egy felsőoktatási intézmény keretein belül kezdett működni.
Korábban
Kosaras Attila emlékeztetett arra, hogy az Universitas Televízió 1993-ban indult az akkori Janus Pannonius Tudományegyetemen azzal a céllal, hogy az intézmény történetének dokumentálása mellett az oktatók kutatási eredményeit is megismertessék a hallgatókkal és a szélesebb közönséggel, továbbá lehetőséget nyújtsanak a média iránt érdeklődő fiataloknak a televíziós ismeretek megszerzéséhez.
Hozzátette: az évi hatmillió forintos egyetemi támogatásból működő televízió műsorait több helyi televízió és a Hálózat Tv térítésmentesen veszi át és adja le. A tudósítások, interjúk és riportok készítése "magas színvonalon történik", köszönhetően egy pécsi nagyvállalatnak, amely hét évvel ezelőtt 25 millió forinttal támogatta technikai fejlesztéseiket.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.