Gasztronómiai túra a New York-i bevándorlás nyomdokain
2007. október 24. 10:00
A New York-i Big Onion Walking Tours egyik legnépszerűbb sétáló programja lett az a kóstoló túra, amely két óra alatt vezeti végig az érdeklődőket a bevándorlók történetén.
Korábban
A túra első állomása a Beth Hamedrosh Hagadolhoz, az orosz zsidó bevándorlók legrégebbi zsinagógájához vezet. A környék egykor mintegy 350 ezer zsidónak adott otthont, akik 300 zsinagógában imádkoztak. Az egykori bevándorlók leszármazottai közül azonban a területen mára már alig egy tucatnyian maradtak.
Az idegenvezető sült banánnal kínálja a látogatókat, amely egy dominikai alkalmazottakat foglalkoztató kubai üzletből való. A spanyolajkú népesség a hatvanas években kezdett beköltözni a Lower East Side-ra, amelyet rögtön át is keresztelt "Loisaida"-ra. A Norfolk és Grand egykor zsidó kerület volt, ahol kóser ételeket árultak. Mára már csak néhány üzlet maradt, köztük a Kossar's, az Egyesült Államok legrégebbi bialy sütője. A bialy a bagel rokona, de míg a bagelt először forrásban lévő vízbe dobják, és csak utána sütik ki, a bialy csak sütéssel készül. Mára mégis a bagel terjedt el, a bialy ritkaságnak számít.
A Hester Streeten édes halvát lehet kapni, ami a szekérről árusító idők hangulatát idézi. A Pell Street a kínaiak bevándorlását korlátozó, 1882-ben hozott törvényről (Chinese Exclusion Act) mesél, amely az első volt a hasonló törvények sorában. Chinatown szárított húst árusító üzletei után a Five Points környéke következik, ahol egykor az ír bevándorlók nyomornegyedei álltak. A túra résztvevői ezután kandiscukrot, majd szárított makrélához hasonló halpálcikákat kapnak.
"A sétáló túrák során olyan részleteit ismerhetjük meg a városnak, amelyeket egyébként nem vennénk észre. Teljesen másként látjuk New Yorkot" - állítja a Big Onion egyik idegenvezetője, aki történelmet tanul a Columbia Egyetemen, és eddig már 500 túrát vezetett. "A kóstoló túrák megmutatják a különböző bevándorló csoportok hasonlóságát, és hogy Amerikában alapvetően mindenki bevándorlónak számít... ha az emberek ezután esetleg elgondolkodnak a jelenkor bevándorlási problémáiról, akkor azt történelmi tudattal teszik."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.