Polgárháborútól tartott a brit kormány az ír zavargások idején
2007. január 10. 12:30
Korábban
Brit kormánytitkok a levéltár most feloldott iratai között
A levéltár több érdekes témában is feloldott iratanyagokat, az alábbiakban ezek között tallózunk.
Prescott, a tőkehal háború harcosa
Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott hivatalos irat szerint John Prescottot a `józan ész hangjának` is lehetne nevezni az 1976-os tőkehalháborúban játszott szerepe miatt, amikor megpróbált megegyezésre jutni Izlanddal. Törekvései azonban nem nyűgözték le a brit miniszterelnököt. A 30 év után közzétett iratok szerint Prescott, aki akkoriban munkáspárti parlamenti képviselő volt, a halászati jogokról heves viták után megszületett megegyezést követően küldöttséget vezetett James Callaghan kormányfőhöz. Tom McNally, a miniszterelnök politikai tanácsadója - ma liberális demokrata főrend - nem nagyon szorgalmazta a találkozót. `Nem örülök, hogy ennek az ügynek az előterébe kerül. És annak sem örülök, hogy Mr. Prescott fogja vezetni a küldöttséget. Meg kell adni, hogy Prescott mondott néhány hasznos dolgot az oslói megállapodás óta, de a vita során támogatást és vigaszt nyújtott az izlandiaknak.`
A miniszterelnök és a kutyatilalom
Harold Wilson brit miniszterelnök személyesen lépett közbe, amikor egy tanácsülésen - veszettségveszélyre hivatkozva - megpróbálták kitiltani a kutyáját a nyaralójából. Telefonhívások és levelek váltották egymást a kormányfő és a Scilly-szigetek tanácsa között, míg végül sikerült tisztázni a félreértést.
Esőcsinálás a szárazság ellen
Egy dokumentumból kiderül, hogy az 1976-os pusztító aszály idején a kormány tekintetbe vette az esőcsinálást is, és ehhez Norvégiából akartak vizet hozatni. A levelek szerint a 250 éve nem tapasztalt szárazság egyre nagyobb aggodalmat keltett. A kormánynak adott tanácsok között szerepel az is, hogy egy Morecombe-öbölnél építendő duzzasztógát olcsó módja lenne a vízszerzésnek.
Anglia ragaszkodik a Koh-i-noor gyémánthoz
A most nyilvánosságra hozott iratokban az is szerepel, hogy Anglia visszautasította Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni miniszterelnök kérését, aki országa számára szerette volna visszakapni a felbecsülhetetlen értékű Koh-i-noor gyémántot. "A gyémánt a miénk, mindegy, hogy jogosan birtokoljuk-e vagy sem. Világosan megmondtuk, hogy megtartjuk" - áll a külügyminisztérium egyik feljegyzésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap