Meghal Kabos Gyula színész
2004. szeptember 13. 12:06
Budapesten született 1887. március 19-én. Kezdetben táncoskomikus volt, majd komikus lett, s a legnagyobb magyar nevettetővé vált. Az 1930-as évek elejétől a magyar filmgyártás egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze volt, s ezzel párhuzamosan a főváros legjobb prózai együtteseiben játszott. Híres szájcsücsörítő grimaszával és jellegzetes dadogásával óriási sikereket aratott. Testi és lelki sebeket hordozó kisemberei szívszorító őszinteséget és kedves ügyefogyottságot sugároztak. A XX. század egyik legmarkánsabb mulattatója nem tartozott az igazán szerencsések közé. Amikor a reggeltől estig tartó hajsza után otthon, a fürdőkádban magába roskadva hörpintette le frissítő kávéját, gyakran ugyanazt a mondatot ismételgett: `Majd éppen nekem fog sikerülni`. 1929-ben a Fővárosi Operettszínház igazgatója lett, de vállalkozása nem járt sikerrel, óriási adósságot halmozott fel. Hiába kapott fényes szerepeket a főváros legnagyobb színpadain és a filmvásznon, fizetésének hetven-nyolcvan százalékát lefoglalták a hitelezők. 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol alkalmi fellépéseken szórakoztatta a magyarul tudó közönséget. Két évig bolyongott a messzi idegenben, majd megbetegedett. 53 évesen temették el. Legnépszerűbb filmjei a Hyppolit, a lakáj és a Meseautó. Földi maradványait 1996 novemberében hazahozták, és november 30-án a budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- A leghosszabb ideig uralkodó japán császár volt Hirohito 09:50
- „Nem gyűjtő vagyok, hanem magam vagyok a múzeum” - mondta Peggy Guggenheim 09:20
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen tegnap
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából tegnap
- A Cseka, az első szovjet titkos rendőrség, Lenin terror csapata volt tegnap
- A karácsonyi ünnepkör végét jelzi vízkereszt napja tegnap
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona tegnap
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer 2025.01.05.