Legendás bandita és pisztolyhős: 125 éve halt meg Billy a kölyök
2006. július 19. 15:00
Korábban
Billy a kölyök és Pat Garrett
Amikor értesült arról, hogy új kormányzót neveztek ki, a bujkálásban megfáradt Billy levélben ajánlotta fel (a dokumentum ma is megtekinthető Új-Mexikóban), hogy kegyelem esetén hajlandó megadni magát, s Dolanék perében tanúskodni. A kormányzó elfogadta az ajánlatot, Billy azonban nem számolt azzal, hogy Dolan támogatóinak keze a bíróságig ér. A korrupt ügyésznek sikerült elérnie, hogy felmentsék Dolanékat, sőt végül Billyt fogták perbe Brady sheriff megölése miatt.
1880. december 26. Billy a kép jobb szélén, míg a bal szélen Pat Garrett |
A Kölyök nyomába ezúttal egykori társa, a rettenthetetlen bölényvadász, az időközben seriffé választott Pat Garrett eredt. A Billy szokásait és búvóhelyeit jól ismerő Garret 1880. december 23-án kapta el Billyt. A tárgyalásra Mesillában került sor, s a várható ítélet született: Billynek lógnia kellett. Az immár élő legendává vált Kölyköt Lincolnban kellett volna felakasztani, de ismét túljárt a törvény szolgáinak eszén. Az igen szigorú őrizet alatt tartott bandita 1881. április 28-án végrehajtotta élete legpazarabb (és egyben utolsó) szökését. Egy becsempészett pisztollyal lelőtte Garrett két helyettesét, majd nyugodtan kilovagolt a városból és köddé vált.
Pat Garrett nem adta fel, s kitartása meghozta eredményét. 1881. július 14-én éjfél előtt elbújt a házban, ahol Billy rejtőzött, s amikor az a konyhába ment, szíven lőtte. (A lovagiatlan tettet leplezendő Garrett később Billy legendáját megalapozó, szenzációhajhász könyvében szabályszerű párbajt vízionált.) A mindössze huszonegy évet élt, s huszonegy emberrel végző Billyt következő nap temették el Fort Summerben, régi bajtársai, Tom OÍFollis éjszakán, csak álnéven, tisztes emberként élt tovább - ha ezt előélete ismeretében nehéz is elhinni.
Bár életében csak egy hiteles kép készült róla, életéről és haláláról több mint negyven filmfeldolgozás született: a leghíresebb az 1973-ban Sam Peckinpah rendezte Billy a kölyök és Pat Garrett, amelynek főszerepeit Kris Kristofferson és James Coburn játszotta.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pietsch Judit, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.