Törtető tüdőbaj: a királyi kórtól a kopogtatásig

Hiszen már a füst-, szmog- és HIV-mentes antik Hellászban illetve Itáliában leírták a tüdőgümőkóros beteg jellegzetes tüneteit: a nyaki és más nyirokcsomók duzzanatát, a beesett, áttetsző bőrı, kísérteties arcot, a véres, gyakori köpetet, a verejtékezést, a magas testhőmérsékletet, bár utóbbit még nem tudták mérni pontosan. Másfelől a kór a zsúfolt, szellőzetlen falusi viskók, paraszti porták fertőzött vizet fogyasztó, egyoldalúan táplált, legyengült népességéből is tömegesen szedte áldozatait - és szedi ma is ilyen körülmények között.

A bacilus porszemeken vagy a levegő páracseppjeinek belsejében lapul meg, és belélegzéssel jut a tüdőhólyagokba, vagy táplálkozással a bélrendszerbe, ahonnan tovaterjed - gyakran egész családokat irtva ki. Mindemellett a különböző népcsoportok változó érzékenységet mutatnak a megbetegedésre, egyes indián törzsek csaknem kihaltak, de több történelmi bizonyíték szerint néhány generáció alatt erősödhet is az érintett népesség védekezőképessége. Ha az immunrendszer legyengül alultápláltság, környezeti szennyezés vagy más betegségek, esetleg gyógyszeres kezelés miatt, akkor támad az addig lapuló kórokozó bacilus, betegséget vált ki és halált okoz 5-15 éven belül.

Évszázadokon keresztül görvélykórós volt vagy scrofulában szenvedett az a beteg, akinél - mint ma már tudjuk -a tuberkulózisbacilus a nyirokcsomók, elsősorban a nyaki nyirokcsomó megduzzadásában, elgennyesedésében jelentkezett, de pontos orvosi ismeretek híján más, hasonló tünettel járó megbetegedést is idesorolhattak. Angliában és Franciaországban királyi kórnak is nevezték a betegséget... A királyokat ezen országokban arra is képesnek tartották, hogy a betegeket - megengedvén a duzzanat megérintését - meggyógyítsák, persze kellően látványos kísérőelemek közepette. A hiedelmet táplálta, hogy a megfertőződött állapota átmenetileg akár évekre is megjavulhatott.

A cikk teljes terjedelmében a 2006. évfolyam májusi számában olvasható!