Meghal Szászy István jogász
2004. szeptember 13. 12:06
Budapesten született 1899. december 1-jén. 1927-36 között az Igazságügyminisztérium nemzetközi jogi osztályán dolgozott, közben tanított a Pázmány Péter Tudományegyetemen, 1937-40 között pedig az egyiptomi Nemzetközi Vegyes Bíróság bírája volt. Később ismét Budapesten, majd Kolozsvárott tanított. Főként a nemzetközi magánjog anyagi és eljárásjogi részével, a bírósági határozatok elismerésének és végrehajtásának kérdéseivel foglalkozott. 1948-ban ő készítette el a magyar nemzetközi magánjog kodifikációs tervezetét, s ő bocsátotta közre az első magyar nyelvű ismertetést a Szovjetunió magánjogának alapelveiről. Tagja volt a hágai Állandó Választott Bíróságnak, a Nemzetközi Jogtudományi Intézetnek és a Brit Nemzetközi és Összehasonlító Jogtudományi Intézetnek. Számos jelentős szakmunkát írt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap