Meghal Ilarie Voronca román és francia nyelvű költő
2004. szeptember 13. 12:06
1903. december 18-án született Braila-ban. Bukarestben szerzett jogi diplomát 1924-ben, majd jogtudományi tanulmányait Párizsban folytatta. 1933-ban végleg Franciaországban telepedett le. Az 1920-as évek közepétől együttesen jelentkező román avantgarde mozgalom meghatározó egyénisége volt. Munkásságának első, 1923-1933 közötti avantgarde időszakában 12 vers- és tanulmánykötetet adott ki román nyelven. A második szakasz 1933-tól 1946-ig terjedt. Mintegy 20 kötetnyi verset és prózát jelentetett meg franciául. Rendszeresen írt a Contimporanul, Punct, Integral és unu című avantgarde lapokba. Tanulmányaiban, melyek később A második fény és a Jelenlét című esszéköteteiben jelentek meg, a román avantgarde elméleti irányvonalát határozta meg. 1928-ban adták ki Odüsszeusz című legjelentősebb verseskötetét, Chagall róla készített portréjával. Verseiben főként az expresszionista költői eszközöket alkalmazta. 1935-től kezdve fokozottabb érdeklődéssel fordult a társadalmi kérdések felé. A háború idején részt vett az ellenállási mozgalomban. Publicisztikájában aktuális esztétikai és politikai kérdésekkel foglalkozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.