Megszületett Romain Rolland
2004. szeptember 13. 12:06
Rolland Clamecy-ban látta meg a napvilágot. Történelemből szerzett diplomát Párizsban. Szépirodalmi munkásságát drámákkal kezdte. 1898 és 1902 között írt színművei a nagy francia forradalom egyes mozzanatait ábrázolják. Színházelméleti nézeteit A nép színháza című tanulmányában fejtette ki. Már ebben az időszakban felvázolta az ún. zenei regény koncepcióját. Művészettörténetet és zenetörténetet is tanított. Első közönségsikerét is a zenetörténet területén, egy Beethoven-életrajzzal érte el. Megírta emellett Michelangelo és Tolsztoj életrajzát is, s ő a szerzője a Mahátma Gandhiról szóló monográfiának. Tízkötetes `Jean-Christophe` című regényével - amelyben egy zseniális német zeneszerző életét, belső fejlődését mutatja be - új műfajt teremtett a világirodalomban, a regényfolyamot. Az I. világháború éveiben felemelte szavát a háború, a gyűlölet, a meg nem értés ellen, amiért is Stefan Zweig `Európa lelkiismeretének` nevezte. Az irodalmi Nobel-díjat 1916-ban `a mélységes tisztelet jeleként, írásainak nemes egyszerűségéért és a belőlük áradó, minden emberrel együtt érző igazságszeretetéért` vehette át. A díjjal járó összeget a Nemzetközi Vöröskeresztnek adományozta. 1944. december 30-án halt meg Vézelay-ban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Máig érezhető a véres vasárnap hatása Észak-Írországban 17:05
- Nagy Lajos halála után lánya, Mária lépett trónra, Magyarország első királynője 09:54
- 400 kilométert gyalogolva tiltakozott a sóadó ellen Gandhi 09:05
- 10 meglepetés az űrről tegnap
- Számtalan teória született, de máig nem tudni pontosan mi történt a mayerlingi vadászkastélyban tegnap
- Iskolanővérek és az ostrom viharai tegnap
- Kik voltak valójában Árész leányai, az amazonok? tegnap
- Merész gondolataival már fiatalon kitűnt Johann Gottlieb Fichte tegnap