200 éve hunyt el Csokonai Vitéz Mihály

1773. november 17-én született Debrecenben, apja borbély és felcser, anyja szűrszabó leánya volt. 1786-ban anyja elözvegyült, nehezen nevelte fiát, akinek tehetségét a debreceni kollégiumban tanítója, Háló Kovács József fedezte fel. Csokonai II. József halála után írta első közéleti verseit (Magyar! Hajnal hasad!, A pártütő), a társadalmat bíráló allegóriáit és szatíráit (Az istenek osztozása, Békaegérharc) és szépprózai műveit (A bagoly és a kócsag, A pillangó és a méh). 1790-ben elküldte verseit Kazinczynak, ő további alkotásra bíztatta. Dugonics András népiessége is hatott rá, de vonzotta a felvilágosodás: Rousseau, Voltaire, Pope írásait olvasta. A nyugati irodalmat is tanulmányozta, olasz költőket, A természet módszerét, Holbach ateista művét és Metastasiót fordította.

 

1793-ban tucatnyi saját és fordított színművet küldött a pesti színjátszóknak, köztük A méla Tempefőit. Ebben a magyar kulturális viszonyok elmaradottságát mutatja be, az alcímben summázva véleményét: "Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon!". Mozart "szabadkőműves" operáját, a Varázsfuvolát is fordítani kezdte Boszorkánysíp címmel. A jakobinusok terveiről Kazinczytól hallott, így születtek bölcselő költeményei (Az estve, Az álom, Konstancinápoly). Ezekben materialista alapon támadja a nép kizsákmányolását, a "denevér babona, bagoly vakbuzgóság" vallását. Finom, rokokó verseit nyugat-európai időmértékes-rímes verselésben írta. Dalstílusa Petrarcától ered, amit klasszikus mitológiával, érzelmes természetábrázolással, vaskos diákhumorral, a népdal egyszerűségével vegyített. Dalai kéziratban s énekelve terjedtek.

 

1794-ben mint togátus diák a poétai osztályt vezette, szabadban tartott órákat, énekre, táncra, színjátszásra is rávette diákjait - a kollégiumból ezért s tán jakobinus kapcsolatai miatt zárták ki. 1795-ben Pesten Dugoniccsal és Virág Benedekkel találkozott, s egy kötetet összeállított, de nem tudta kiadatni, csak hét verse jelent meg Kármán József Uránia című folyóiratában. A sárospataki jogakadémián tanult, majd a pozsonyi országgyűlésen keresett támogatót művei kiadásához, de csak a maga szerkesztette Diétai Magyar Múzsa füzeteiben tudta őket megjelentetni. 

Komáromban, ahol sikertelenül próbált lapot alapítani, találkozott 1797-ben Vajda Juliannával, egy gazdag kereskedő leányával, akit Lillának nevezett, s akibe beleszeretett. A lányt csak úgy ígérték neki, ha állandó megélhetést szerez. Csokonai állást nem kapott, s mire visszatért Komáromba, Lillát máshoz adták. A boldogan induló, de csalódást hozó élményből születtek a magyar szerelmi líra kiemelkedő alkotásai: A Reményhez, A Pillangóhoz, Köszöntő, Egy rózsabimbóhoz. Ezután egy ideig Somogyban, Nagybajomban élt, itt írta nagy szentimentális ódáit: A tihanyi ekhóhoz és A magánossághoz címmel s népies verseit: Parasztdal, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, Szegény Zsuzsi, a táborozáskor. 1798-99-ben vetette papírra farsangi vígeposzát, a Dorottyát, számos jellegzetes korabeli figurával gazdagítva irodalmunkat. Csurgón a gimnázium segédtanáraként irodalmat, nyelvet és természettudományt tanított. Két darabot írt itt: a Culturát és Az özvegy Karnyónét, s elő is adatta diákjaival, erősen karikírozott alakjai igen találóak. A dialógusokat csak lediktálta, ez magyarázza laza szerkezetüket és szövegváltozataikat.

 

Mivel költészetéből nem tudott megélni, mecénásokat keresett: Festetics György és Széchényi Ferenc támogatták őt. Debrecenbe 1800-ban tért vissza, s előfizetőket gyűjtött versei kiadásához. 1802-ben Komáromban kinyomatta életműsorozata első darabját, Ewald Kleist A tavasz című fordításait. További kötetei előszavában stilisztikai, nyelvi és esztétikai nézeteit fejtette ki, de csak a Dorottya jelent meg. Honfoglalási eposz töredékének Kazinczy adott címet: Árpádiász. Háza leégett, tüdőbaja kiújult, bajait barátsága enyhítette a költő és botanikus Fazekas Mihállyal, Főhadnagy Fazekas úrhoz című verse is utal erre. Ekkori ódája, A lélek halhatatlansága kiemelkedő bölcseleti mű. 1803-ban Bécsben kiadott Anakreoni verseiben a dal, a bor, a nők és a természet szépségéről énekelt. 1804. áprilisban Rhédey Lajosné nagyváradi temetésén A lélek halhatatlanságát adta elő, itt szerzett tüdőgyulladásában halt meg Debrecenben, 1805. január 28-án. Barátja, Diószegi Sámuel búcsúztatta, nekrológját Kazinczy írta.

 

Csokonai jelentőségét száz év múlva a nyugatosok ismerték fel, Ady saját elődjének látta őt. Antifeudális, antiklerikális, materialista elvei, népies és rokokó írásművészete a 19. századi demokratikus-plebejus irodalmi törekvések fő előfutárává teszik.

 

(Panoráma)