Meghal Cicero
2004. szeptember 13. 12:06
Az ismert római politikus és jelentős filozófus, Marcus Tullius Cicero 62 éves korában gyilkosság áldozata lesz. A római szónoklás legnagyobb mestere egész életében a köztársaság és a senatus vezető hatalmának fenntartásáért küzdött. Ez sokszor szembeállította őt a hatalom gyakorolóival. Politikai karrierjét szónoki képessége - kora első szónoka volt -, mély műveltsége és sikeres ügyvédi működése alapozta meg. Consulként 63-ban leleplezte a Catilina-összeesküvést, és elfogatta, majd elítélte a szervezkedőket. Catilina és társai a senatus hatalmának háttérbe szorításával maguk akarták az állam vezetését átvenni. Cicero 59-ben bírálta a consuli tisztséget viselő Caesar és az általa létrehozott triumvirátus politikáját (60), amely a senatus hatalmát nyirbálta meg. Ezért egy időre száműzetésbe vonult. Politikai sikereket csak Kilikia provincia igazgatásában ért el, ahol 51-50-ben helytartóként (proconsul) működött. Caesar halála után (44) abban reménykedett, hogy visszaállítják a köztársasági alkotmányt. Szövetségre lépett Octavianusszal, Caesar unokaöccsével, és a senatusszal együtt szembefordult Marcus Antoniusszal. Octavianus és Marcus Antonius kiegyezése után Cicero - a többi köztársaságpárti politikus sorsához hasonlóan - az üldözöttek listájára került. Menekülni próbált, de Antonius parancsára, aki ellen 44-ben, híres filippikájában (szónoklatában) élesen kirohant, meggyilkolták. Cicero irodalmi-filozófiai munkássága is politikai kudarcának talaján jött létre. Kiemelkedő jelentősége abban állt, hogy a görög filozófiát elterjesztette Rómában, és azt a "Res publica" római hagyományaival ötvözte. Kereste a módját, hogy a szónoklást és a filozófiát összekapcsolja és az állam szolgálatába állítsa, ahol az ellenőrző szerepet a filozófiának szánta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap