Tízezren kutattak múltjukban a Történeti Hivatalban
2002. szeptember 2. 20:04
Eddig 9821 magánszemély kért betekintést a rá vonatkozó állambiztonsági iratokba az öt éve működő Történeti Hivataltól és a kutatás az esetek harmadában sikerrel járt. A kutatásra és személyes betekintésre kiadott iratok közel 180 ezer oldalt ölelnek fel - hangzott el a Történeti Hivatal hétfői könyvbemutatóján.
Markó György, a Történeti Hivatal elnöke hétfőn mutatta be az intézményben folyó kutatások eredményeiről készült tanulmányok második kötetét. "Olyan időket élünk, amikor egyes politikusok elfelejtik, hogy mit csináltak az előző rendszerben" - fogalmazott az elnök, aki szerint az elmúlt hónapok politikai eseményei bebizonyították, hogy fontos a hivatal működése.
A Történeti Hivatal örzi és dolgozza fel a BM III-as főcsoportfőnökségének iratait. Az 1945. január 1. és 1960. április 1. között végrehajtott internálásra, kényszermunkára, őrizetre és kitelepítésre vonatkozó, korábban a BM-ben tárolt iratokat. A nemzetbiztonsági szolgálatok levéltári anyagait, az átvilágító bírák eljárása során keletkezett iratokat.
Aki a Történeti Hivatal irataiban megfigyelt vagy harmadik személyként szerepelt, a rá vonatkozó adatokat megismerheti, a más személy azonosítására alkalmas adatokat azonban felismerhetetlenné kell tenni. A megfigyelt vagy harmadik személy halálát követően az elhunyt hozzátartozója ismerheti meg a dokumentumokat, kivéve, ha ezt az elhunyt írásban megtiltotta vagy azt törvény kizárja.
A hivatal irataiban szereplő személyek 2004. június 30-át követően kérhetik személyes adataik törlését. A nem minősített személyes adatok, illetve amelyek nyilvánosságra hozatalát törvény nem tiltja vagy korlátozza, az érintett halálát követő harminc év után bárki számára kutathatóvá válnak. Amennyiben a halál ideje ismeretlen, az érintett születésétől számított kilencven év, ha pedig a születési idő is ismeretlen, a dokumentum keletkezésétől számított hatvan év.
[origo]
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.