Meghal Christiaan Neethling Barnard, az első sikeresen végrehajtott szívátültetés sebésze
2004. szeptember 13. 12:06
Beaufort West-ben született 1922. november 8-án. A fokvárosi orvostudományi egyetemen szerzett diplomát, majd 1947-től az ottani Groote Schuur kórházban kezdett el dolgozni. Kezdő orvosként végzett kutatásai alapján a világon elsőként ismerte fel, hogy a vékonybél veleszületett elzáródása a magzat vérellátásának elégtelenségére vezethető vissza. 1956-58 között az Egyesült Államokban, a Minnesotai Egyetemen folytatott tanulmányokat, s itt végezte élete első szívműtétjét is. 1958-ban tért vissza a Groote Schuur kórházba, amelynek vezető mellkas- és szívsebésze lett. Dél-Afrikában ő vezette be a nyitott szívműtétet, új típusú szívbillentyűket tervezett, és 1964-ben kiterjedt szívátültetési kísérletsorozatot indított el kutyákon. 1967. december 3-án a világon elsőként ő hajtott végre sikeres, emberből emberbe történő szívátültetést. A beteg 18 nappal később meghalt, de az 1968. január 2-án elvégzett második transzplantáció páciense már 19 és fél hónapot élt új szívével. Ettől kezdve Barnard számos szívátültetést végzett, 1974-ben az első kettős műtétet is ő hajtotta végre. 1983-ban a kezeit megtámadó ízületi gyulladás véget vetett sebészi munkájának, amely mellett az írásra is szakított időt. Önéletrajza One Life címmel jelent meg 1970-ben, majd 1996-ban A donor című regényével sci-fi íróként is bemutatkozott. Klinikát vezetett Görögországban, 1993-ban görög állampolgárságot kapott, míg végül 2000-ben Ausztriában telepedett le. 2001-ben bekövetkezett halálát asztmaroham okozta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap