Bibó-breviárium

A Le Monde méltatja Forgács több mint húsz éves életművét, amelynek középpontjában a magyar nyilvános és privát archívumok állnak. Történelmi kutatómunkáját az olasz Gianikian-házaspáréhoz hasonlítja. A tekintélyes polgári lap szerint a Rendezők két hetében az idén már eddig is számos figyelemre méltó és merész alkotást láthatott a fesztiválközönség, és Forgács filmje ezek közé tartozik.

A lap röviden ismerteti Bibó István pályáját, akit Forgács "Tocqueville és Camus szintézisének" tekint, szerepvállalását 1944-ben és 1956-ban.

"Már ez a történelmi sorsfordulók által kovácsolt élet is elég lenne, hogy lebilincselővé tegye Forgács filmjét. De Bibó politikai gondolkodásának mélyreható megjelenítése a képekkel, feliratokkal, híradórészletekkel ellenáll a múló időnek, és tanulsága messze túlnő a kor térbeli és időbeli összefüggésein. E keresztény humanista politikai és társadalmi elemzései, akinek szelleme soha nem figyelt a totalitarizmus szirénhangjaira, akár nacionalisták, akár szocialisták voltak azok, ma hasznosabbak, mint valaha egy ismét a fatalizmustól kísértett korban" - írja a Le Monde, amely külön kiemeli Szemző Tibor hatásos kísérőzenéjét is.

"Politikus film, amely a képek által feltárja a XX. századi Magyarország egyik érzékeny részét" - írja a baloldali Libération. A lap szerint a filmben narrációként elhangzó Bibó-idézetek, amelyben a demokráciáról, annak kudarcairól és csapdáiról elmélkedik a filozófus, önmagukban is megállnák a helyüket.

"Az embernek kettős érzése van a filmmel kapcsolatban: csak a szövegre figyelne, időnként megállna, visszatérne egy-egy gondolatra, vagy pedig hagyná peregni szó nélkül a képeket, amelyek a maguk hangtalan módján szintén felépítik a művet. "Forgács nem annyira plasztikus, mint Gianikian, nem annyira dialektus, mint Harun Faroki, mégis erősen szárnyaló" - állapítja meg a Libération.

mti