Tiziano háttérbe szorította a nőket
2005. december 13. 12:00
Páratlan árverést szervezett december 8-án a Christie's aukciósház: Tiziano egyik késői munkáját kínálták eladásra. A festményt 2001-ig Tóbiás az angyallal címen ismerhette a közönség, az árverés napján viszont Egy hölgy és a lánya került kalapács alá. A címváltozás hátterében a piaci igények megváltozása áll.
Kalandos sorsú kép
Az itáliai reneszánsz nagymesterének ismert alkotásai közül mindössze tizenöt ábrázol nőalakot. Ezek egyike a most árverésre kikiáltott Egy hölgy és a lánya, amely az árverezők elképzelése szerint minimum 5-8 millió angol fontot kell hogy érjen új tulajdonosának. Az állítólag nem túl borsos árat még az a kétségtelen tény sem csökkenti, hogy a kép befejezetlen - írja a The Economist angol hetilap.
1581-ben, Tiziano halála után öt évvel, legidősebb fia, Pomponio eladta apja műtermét annak minden tartozékával együtt. Így került a híressé vált festmény a Barbarigo család tulajdonába, akiknek velencei palotáját közel háromszáz éven át ékesítette. Ezt követően 1850-ben a velencei orosz konzul, mint hivatalos vevő nevében `felettese`, I. Miklós cár vált az alkotás legújabb gazdájává. Minden oroszok atyja azonban az Ermitázshoz méltatlannak találta a reneszánsz festőnek ezt a kései munkáját, hát ő is megvált tőle.
Szerencsére Gimpel fiai is tisztelettel adóztak a képzőművészetnek: galériát nyitottak apjuk emlékére, ahol természetesen - az azóta Londonból visszakért - Tizianot is kiállították. Itt találhatott rá egy tudós, akit igencsak érdekelt az a technikai eljárás, amellyel festményeket lehetett egészen újszerű módon tudományos vizsgálat alá vetni: röntgenfelvételt készíttetett a képről. És ekkor következett a nem várt csoda!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.