A Trifolium építi a holokauszt kiállítást
2005. július 14. 15:25
A Trifolium Kft. építheti meg a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont új állandó kiállítását.
A közbeszerzési döntőbizottság másodszorra érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Mafilm Szcenika Kft. jogorvoslati kérelmét, így a Nemzeti Múzeumon belül működő kiállítási programiroda megkötheti a szerződést a győztessel. A Népszabadság úgy értesült, a vesztes fél nem kíván bírósághoz fordulni a döntés ellen.
Mint emlékezetes, a programiroda tavaly év végén írt ki közbeszerzési pályázatot az állandó kiállítás látványtervére és megvalósítására. A tenderen két cég indult, a Trifolium Kft. és a Rajk Lászlóval együttműködő Mafilm Szcenika. A zsűri a Trifoliumot hozta ki győztesnek, de a döntést a vesztes két ízben is megtámadta, a Közbeszerzési Döntőbizottság igazat adott a vesztes cégnek és az eredményt megsemmisítette.
A mostani határozat végérvényesnek tűnik, de az is valószínű, hogy az októberi határidőre már nem készülhet el a kiállítás. Vélhetően január-február körül kerül sor az átadásra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap