240 éve született Joséphine császárné
2003. június 23.-Múlt-kor
Kétszáznegyven éve, 1763. június 23-án született Trois-Ilets-ben, Martinique szigetén Joséphine császárné, Bonaparte Napóleon első felesége.
`Mivel foglalja el egész napját, madame?`
| bohém életet élt |
Férjét, a forradalmi hadsereg tábornokát a jakobinusok 1794-ben lefejeztették, maga Joséphine is a carmes-i börtönben ült, halálos ítéletre várva. A thermidori puccs (1794. július 27.) azonban véget vetett a terrornak, Joséphine kiszabadult, s hamarosan a párizsi társadalmi élet vezető személyisége lett. Szabados, bohém életet élt, hagyta, hogy az események sodorják. Számos szeretőjének egyike volt Paul Barras, a francia Direktórium legbefolyásosabb tagja, az ország első embere, akinek révén megismerkedett a fiatal Napóleonnal.
Ebben az időben harminchárom éves volt, hat évvel idősebb Bonaparténál, aki a korkülönbség ellenére fülig beleszeretett a vonzó és szellemes asszonyba, akinek rövidesen a kezét is megkérte. Joséphine tisztában volt helyzetével: két gyermekével egyedül maradt, súlyos anyagi gondok gyötörték, de irtózott a gondolattól, hogy visszatérjen Martinique-ra, s a gyarmaton öregedjen meg.
Az ifjú katonatisztről mindenünnen azt rebesgették, hogy sorsa szédítő magasságokba emeli, így Joséphine - némi számítástól sem mentesen - igent mondott. Az esküvő gondolatát Barras is támogatta, s elő is segítette azzal, hogy Bonapartét kinevezte az itáliai hadjárat parancsnokává. A polgári házasságot 1796. március 9-én kötötték meg Párizsban. Az okmányon Joséphine négy évet tagadott le az életkorából, Bonaparte pedig - bizonyára lovagiasságból - tizennyolc hónappal vallotta magát idősebbnek.
Az esküvőt követően a különféle hadjáratokban elfoglalt Napóleon magára hagyta a feleségét, aki cseppet sem bánkódott ezen: folytatta régi életmódját, flörtölt, váltogatta a szeretőit, jelen volt minden társadalmi eseményen. Malmaisonban pazar kastélyt építtetett, fényűző berendezéssel. Egyvalami zavarta csak: férje levelei, amelyek két-három naponta érkeztek, hol postán, hol külön futárral. Mindegyiknek egy volt a refrénje: "Mivel foglalja el egész napját, madame?"
Örökös császárné apanázzsal
| Joséphine megkapta a koronát |
Bonaparte 1804-ben Franciaország császára lett, s megkoronázta Joséphine-t is. Szinte percekkel a koronázás előtt - a szertartáson személyesen jelenlevő VII. Pius pápa diszpenzációjával - megkötötték az egyházi házasságot, tanúk nélkül, Joséphine szobájában.
Az újdonsült császárné úgy érezte, helyzete szilárd. Hortense nevű leánya Louis Bonaparte - a császár öccse - felesége volt, fia, Eugéne (Jenő) pedig a bajor királyi családba nősült. Joséphine újra pazarlóan élt, adósságokat csinált és fürdőkúrákat vett, hogy visszanyerje termékenységét, az utód azonban nem született meg.
| Napóleon újraházasodott |
A válás mindkettejüket megviselte, Napóleon azonban bőkezűen gondoskodott Joséphine-ről: megmaradt örökös császárnénak, ajándékba megkapta Malmaisont, rendezték összes adósságát, továbbá évi hárommillió frank apanázs illette. Malmaisonba költözött, ahol kertészkedett, pazarlóan élt, fényűző mulatságokat rendezett, a császár pedig állta a számlákat - egészen bukásáig.
A katasztrófa bekövetkeztekor az asszony úgy érezte, pártfogóra van szüksége. Oltalmat keresve I. Sándor orosz cárt sikerült levennie a lábáról. Naponta vendégül látta az uralkodót Malmaisonban, ahol egyik mulatság a másikat követte. 1814. május 24-én ő nyitotta meg a bált Sándor cárral, majd hosszan sétáltak a hűvös parkban. Két nap múlva megbetegedett, május 29-én halt meg tüdőgyulladásban. Testét a Rueil-i templomban helyezték örök nyugalomra.
Bonaparte Joséphine iránt érzett vonzalma, gyengédsége válásuk után sem szűnt meg teljesen. Gyakran meglátogatta, tanácsát kérte, ajándékokkal halmozta el, hosszú leveleket írt neki. Ha a legendának hinni lehet halálos ágyán az utolsó szavai ezek voltak: "Franciaország, hadsereg, Joséphine".
MTI