Az ultimátum egyetlen pontjának elutasítása miatt tört ki az első világháború

Elutasított ultimátumok

1914. július 22-én Berchtold külügyminiszter elküldte Giesl belgrádi osztrák–magyar követnek a világtörténelem talán leghíresebb ultimátumát. Az utasításban szerepelt, hogy 23-án 18:00 órakor adja azt át Szerbia kormányának. A jegyzék azzal vádolja Szerbiát, hogy 1909-es szerződéses ígérete ellenére nem hagyott fel a Monarchiát felforgatni szándékozó mozgalmak támogatásával, sőt a szarajevói merényletet Belgrádban szőtték és állami tisztviselők segítségével hajtották végre. Ezenkívül a Monarchiához tartozó területrészek elszakításának vágyát is a szemére vetette.

A jegyzék pontokba szedve sorolta a Monarchia követeléseit, s kinyilvánította azon óhaját, hogy nyomják el a „terrorisztikus propagandát”, akadályozzanak meg minden ilyen megnyilatkozást (1.) és oszlassanak fel minden Monarchia-ellenes társulatot (2.), valamint a közoktatásból és tanításból mindent küszöböljenek ki, ami ezt a propagandát táplálhatja (3.). Kérte a birodalmi kormány által benyújtott névjegyzékben szereplő, a Monarchia-ellenes propagandában bűnös szerbiaiak letartóztatását (4., 7.), valamint hogy fogadják el a Monarchia területi épsége ellen irányuló felforgató mozgalom elnyomása körül az osztrák–magyar kormányközegek közreműködését (5.) és hogy a merénylettel kapcsolatos bírói vizsgálatokhoz megelőző nyomozást is ezen közegek végezzék (6.). A szerb kormány 48 órát kapott a válaszra.

Leopold von Berchtold gróf

A követelések teljesítése esetén Szerbia teljes diplomáciai vereséget szenvedett volna, sőt egyértelműen megengedte volna, hogy saját állampolgárai felett saját határain belül idegen állam hatósága járjon el, azzal állami függetlenségét is feladta volna.

A júliusi krízis a tetőpontjához érkezett. Égtek a távíróvonalak, a világpolitika főszereplői pedig a külügyminiszterek és a nagyhatalmak egymás fővárosaiba akkreditált követei lettek. Szergej Dmitrijevics Szazonov, a cár külügyminisztere közvetítést javasolt Bécsnek, de legalábbis haladékot kért Szerbiának, kevesellve a 48 órát. Grey angol külügyminiszter egy nagyhatalmi konferenciát javasolt, de a Monarchia ezeket a diplomáciai vereséggel tartotta egyenértékűnek.

Nemcsak az osztrák–magyar birodalom, de Szerbia is külső segítség után nézett. A cár ekkor biztosította a „nagy szláv testvér” támogatását. Ennek előzményeként Poincaré biztosította orosz partnerét, hogy a konfliktusban beálltnak tekintik a casus foederist, így Pétervár számíthat Párizs segítségére háború esetén is.

Július 25-én megérkezett a szerb válasz a Monarchia ultimátumára. A kemény követeléseket fenntartásokkal bár, de mind elfogadták, az 5. pontot kivéve, amelyet szuverenitásuk megsértésének tartottak. A Monarchia ekkor még csak a diplomáciai kapcsolatokat szakította meg, és részleges mozgósítást rendelt el. Egy hónappal a merényletet követően, július 28-án, az osztrák–magyar hadüzenettel azonban elkezdődött a háború.

A tömeghadseregek korában már nem az első puskadördülés, hanem a mozgósítás számított az első háborús lépésnek; így is eszkalálódott tovább a konfliktus. Július 29-én II. Miklós cár mozgósítást rendelt el a moszkvai, ogyesszai, kazanyi és kijevi katonai körzetekben, ami kimondva is a Monarchia ellen irányult. A Monarchiában ezután tekintették a világháború fő felelősének Oroszországot, annak ellenére, hogy előbbi üzent hadat Oroszországnak 8 nappal később.

A részleges orosz mozgósítást Németország nem nézte tétlenül: bár II. Vilmos német és II. Miklós orosz uralkodók unokatestvérek és – ami levelezéseikből is kitűnik – látszólag baráti viszonyban voltak, ez nem volt elég a háború megállításához. A németek figyelmeztették Oroszországot, hogy hagyjon fel a mozgósítással, ám a cár minisztereire és tábornokaira hallgatva 30-án elrendelte a teljes mobilizálást. Beindult a láncreakció.

Másnap Berlin megküldte a háború második ultimátumát, amely felszólította a cárt a demobilizálásra. Ugyanekkor fordult a figyelmük Franciaország felé, amelytől semlegessége jegyében Verdun és Toul erődjeit kérték zálogul, félvén a hátbatámadástól. A német ultimátum eredménytelensége után augusztus 1-jén 19:30-kor beállt a hadiállapot az orosz és a német birodalmak között is. Német- és Franciaország ugyanekkor teljes mozgósítást rendelt el. A lavinát már nem lehetett megállítani.

A német katonák 1914-ben még a gyors győzelem reményében vetették bele magukat az I. világháborúba

A háborút tovább szélesítette, hogy a német diplomáciát katonai szempontoknak rendelték alá. A Schlieffen-terv felpuhított változata ugyanis a villámgyors nyugati támadásra tett fel mindent, ami érintette a semleges Luxemburgot és Belgiumot is. A két ország semlegessége Franciaország egyik legfontosabb védőpajzsa volt.

Ám ahelyett, hogy bevárták volna a francia hadüzenetet (ahogy történt 1939-ben), augusztus 2-án ultimátumot küldtek Albert belga királynak, a német haderő szabad átvonulását kérve, mialatt megszállták Luxemburgot. Másnap 7:00-ra visszautasításra talált a második német ultimátum is, így mondvacsinált határsértésekre hivatkozva II. Vilmos hadat üzent Franciaországnak. Másnap megindultak a hadműveletek Belgium ellen is, amit az addig várakozó nagyhatalom már nem nézhetett tétlenül.

Az 1839 óta a porosz király által is garantált belga semlegességért leginkább kiálló Egyesült Királyság elég okot látott a beavatkozásra. Ezúttal Németország kapott ultimátumot a belga semlegesség tiszteletben tartására, ami nem történt meg, így augusztus 4-re újabb két nagyhatalom állt hadban egymással: az Egyesült Királyság és Németország.

Augusztus első napjaiban meglepő helyzet állt elő, ugyanis amíg a háború okának az osztrák–magyar–szerb konfliktust tekintették, addig (a hadviselő feleket tekintve) attól függetlenül már folyt a hármas antant és Belgium háborúja Németország ellen – így olyan pillanat következett be, amikor elvileg két háború külön, párhuzamosan folyt.

Augusztus 6-án a Monarchia és Oroszország, valamint Szerbia és a vele nem határos Németország között is beállt a hadiállapot. A világháború kitörésében a balkáni konfliktus ürügy jellegét erősíti az, hogy míg augusztus elején már javában zajlottak a döntő csaták a nyugati fronton, a Szerbia elleni osztrák–magyar offenzíva még meg sem indult.

1. Úton a fegyveres konfliktus felé
2. Elutasított ultimátumok

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nácik

• A Sztálin elleni harcra buzdított Andrej Vlaszov, de Hitler bizalmát nem nyerte el
• A rossz időjárási viszonyok mentették meg Hitler életét
• Versenyeztek a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
• Családját is feláldozta a propaganda mestere, Joseph Goebbels 
• Titkos diplomáciai küldetésben is részt vett a háború alatt Szent-Györgyi Albert
• Még az akasztófa árnyékában is tagadta bűnösségét Hermann Göring