Az ördög jele vagy varázslatos gyógyír? Így gondolkodtak a pókokról a középkorban
2020. szeptember 18. 17:51 Múlt-kor
Napjainkban már a kóros félelmek közt is széles körben ismert az arachnofóbia, azaz a pókoktól való irracionális rettegés. Kétségtelen, hogy a legtöbb emberben – ha nem is kóros mértékben – bizonyos fokú riadalmat okoz a nyolclábúak látványa. A középkorban sem volt ez másként, azonban ennek más okai voltak, ráadásul pozitív értelmezései is léteztek a pókoknak.
Korábban
A szentek megpróbáltatásai
Egy kora 12. századi napon a később Magdeburgi Szent Norbert néven ismert pap misét celebrált egy kriptában, amikor egészen váratlan dolog történt: egy nagyméretű pók esett a miseborba. Norbert ezt látta, és igencsak megijedt, azonban végül bátorsága kerekedett felül: amikor arra került sor, kiitta a kupa tartalmát. A mise végeztével az oltár előtt maradt, imádkozva Istenre bízta sorsát. Ekkor elkezdett viszketni az orra: miután megvakarta, tüsszögni kezdett – és a pók is távozott orrlyukán át.
A névtelen szerző számára, aki feljegyezte e történetet, Szent Norbert esete a hit erejét bizonyította: hite lehetővé tette, hogy lenyelje a pókot, jutalma pedig az volt, hogy a rémisztő állat biztonságosan távozott testéből, anélkül hogy ártott volna neki.
Bizarr módon a történet egyáltalán nem egyedi. Számos szent papról írták az idők során, hogy ugyanezen dilemmával kerültek szembe celebrálás közben. A póktól való megszabadulás módja változó: van, amikor a viszkető bőrön át másznak elő, vagy különböző testtájakon keletkező kelésekből, illetőleg véreztetéskor a seben át távoznak. Az azonban általános toposz, hogy nem csupán élve, de teljesen épen bújnak elő – hogy aztán megöljék és ereklyeként őrizzék meg őket.
Az ilyen esetek azonban nem kizárólag a szent életű klerikusokkal esetek meg, és a kérdést, hogy mi a teendő, ha egy pók vagy egyéb állat (például egy légy) a megszentelt borba esik, komoly írásokban taglalta több egyházfi.

Aggodalmuk fő forrása a transzszubsztanciációban (átlényegülésben) való hitből fakadt: ha a bor a megszenteléssel valóban átváltozik Jézus vérévé, a bele eső állatot nem szabad egyszerűen kiszedni vagy kitessékelni onnan, és eldobni vagy útjára engedni. Egyes magas rangú klerikusok ezért azt javasolták, az idegen testet a borral együtt le kell nyelni, bármennyire kellemetlen vagy kockázatos is.
Felmerültek azonban egyéb vélemények is: volt, aki szerint gőgösség azt gondolni, hogy Isten közbeavatkozik a pap életének megmentésére, mások pedig azt a nem elvetendő szempontot hangsúlyozták, hogy a különféle állatok lenyelése miatt a celebráló pap akár el is hányhatja magát mise közben.
E két oknál fogva többen is úgy látták, biztosabb óvatosan eltüntetni szem elől a pókot, például a miseborral együtt az annak szabályszerű kiöntésére szolgáló szakráriumba önteni, avagy elégetni, hamvait pedig a templom ereklyegyűjteményébe helyezni.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nácik
- Goebbels „utolsó éjszakája” – hat gyerek halála
- Komoly ellenállás nékül foglalták el a németek Magyarországot
- Hősök a Köztársaságban, rabszolgák a Szovjetunióban
- A németek szabadsága is odaveszett a Reichstag tüzében
- 10+1 érdekesség a náci okkultizmusról
- Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot
- Tolvajok és gazemberek: a rosszhírű molnárok 19:14
- Több mint Robin Hood – Nottingham titkos föld alatti világa 18:59
- 4000 éve már könyveltek Mezopotámiában 18:21
- Az emberi kapcsolatok szerepe a földművelés kialakulásában 17:01
- Julius Caesar felemelkedése: stratégia, szenátus és a XIII. légió 16:03
- Miért tartózkodtak spanyol katonák Dániában a napóleoni háborúk idején? 15:10
- Tenea a trójai túlélők elfeledett városa 14:35
- Charun az etruszk haláldémon 13:59