Az előre tervezett létszám sokszorosát sikerült kimenteni Calais-ból és Dunkerque-ből
2023. május 26. 13:20 Csernus Szilveszter
Hitler megálljt parancsol
A németek közben megerősítették és kiszélesítették a kelepcét délről záró „páncélos folyosót”, amely a harckocsik rendkívül gyors előrenyomulása miatt keskeny és sebezhető volt. A bekerített flandriai szövetséges erők körül egyre jobban szorult a hurok, amikor a német páncélosok egyszer csak megálltak.
Az ok a szakirodalom által csak „Halt Order”-nek nevezett parancs volt, ami beszüntette a páncélos előrenyomulást. A rendelkezést május 24-én adta ki Hitler a hadszíntéren tett látogatásakor. Sokan Gerd von Rundstedt, a térség hadseregcsoportjának parancsnoka sugalmazását sejtik e mögött, mindenesetre az Aa-csatorna mentén megálltak a Dunkerque és Calais felé nyomuló német tankok – a német főtisztek nem kis megrökönyödésére.
A megállási parancsra többféle magyarázat született. Manapság is népszerű a feltételezés, hogy a Führer gesztust akart tenni Nagy-Britannia felé azzal, hogy szándékosan futni hagyja a majd negyedmillió bekerített brit katonát.
Egyébként is békére készült Hitler az angolokkal, de legalábbis nem akarta, hogy bosszúvágy szítsa a briteket a háború folytatásához – vallják ezen elmélet hívei. A feltételezés zömmel B. H. Liddel Hart cambridge-i hadtörténésztől származik, aki kutatásaihoz több német katonai vezetőt is meginterjúvolt a háború után.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
Bár a britekkel való megbékélésnek a harmincas évektől kezdve a háború végéig voltak hívei a náci vezetésben, Hart vélekedését kollégái már nem osztották, többen kikezdve például a tábornokok szavahihetőségét is. A történésztársadalom többsége szerint sokkal észszerűbb okok játszottak szerepet Hitler döntésében.
Az egyik az igen értékesnek bizonyuló páncélos egységek becsben tartása volt, ugyanis a rohamtempóban kimerült harckocsizókat a Führer a fő célhoz, Franciaország elfoglalásához akarta felhasználni. Másrészt a csatornákkal és folyókkal szabdalt enyhén mocsaras flandriai térség sem kedvezett egy harckocsik vezette offenzívának. Minderre jött Hermann Göring ötlete, hogy a vezetése alatt álló, büszkeségre éhes német légierő, a Luftwaffe majd megoldja a problémát.
A várakozók folyamatos védekezésre rendezkedtek be
A bizonyítani kívánó német légierő valóban megkezdte a sorozatos támadásokat, de Göring nem számolt azzal, hogy a homokos tengerpartról nem tudják a Stukák és más bombázók elriasztani a kihajózni vágyókat, ugyanis a puha talaj szokatlan mértékben tompította a bombákat.
A délebbre kivívott légi fölény révén a Luftwaffe erőit ráadásul még nem sikerült összpontosítani sem, sőt az időjárás is kiszámíthatatlan volt, így világossá vált, hogy a britek „szökését” nem lehet a levegőből megakadályozni.
Hitler tehát újra döntött: 26-án visszavonta rendelkezését, így a Wehrmacht- és SS-egységek újra megindulhattak. Ugyanezen a napon, 18:57 perckor London parancsára kezdetét vette a történelem addigi legnagyobb szabású tengeri evakuálása: a Dynamo-hadművelet. A versenyfutás megkezdődött.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![hidegháború](/ih0Ax/label/.cut-640x400/41.jpg)
hidegháború
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap