Az egyház és a népharag egyaránt veszélyt jelentett egykor a dogmákat megkérdőjelező tudósokra

2021. június 23. 11:58 Múlt-kor

Korábban

A francia király nem fizetett váltságdíjat érte, az inkvizíció ítéletétől nem menekülhetett Jeanne d'Arc
A tömegszexet, a szadizmust és a drogokat sem vetették meg a husziták egyes irányzatai
A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció

Vámfaltól a guillotine-ig

Az 1743-ban, tehetős, nemesi rangra emelt családba született Antoine Lavoisier-t a legtöbben a modern kémia atyjaként ismerik. Felfedezte és nevet adott az oxigénnek és a hidrogénnek, bevezette a kémiai egyenletek fogalmát, részt vett a modern kémiai nómenklatúra megszerkesztésében, megcáfolta a flogisztonelméletet és (Lomonoszovval egyetemben) megfogalmazta az anyagmegmaradás törvényét.

Érdeklődése azonban korántsem korlátozódott a kémiára. Érdekelte a geológia, írt értekezést többek között a sarki fényről, léghajókról, a mennydörgésről és még az utcai világításról is. Emellett a mezőgazdaság területén is újító szellemével tűnt ki. A kezdeményezésére alapított Királyi Mezőgazdasági Bizottság titkáraként komoly összegeket fordított Franciaország legszegényebb mezőgazdasági vidéke, Sologne fejlesztésére. Akiknek lehetősége nyílt meghonosítani az általa propagált új módszereket, hősként tekintettek Lavoisier-re.

A munkamániás, hajnalban kelő, késő estig dolgozó tudós szerteágazó közéleti tevékenységet folytatott. A királyi salétrom- és puskaporüzem igazgatója volt, a forradalom alatt részt vett a súlyok és mértékek új rendszerének kidolgozására létrehozott bizottság munkájában, és terveket dolgozott ki többek között a közoktatás reformjáról, valamint a kórházi higiénia és az ágyúöntés tárgyában.

Lavoisier életében tudós énje és a közjó érdekében végzett munkája mellett legalább olyan meghatározó volt üzleti tevékenysége, amely végül nyaktiló alá juttatta. Mert bár számos olyan lépése volt, amely önzetlenségéről tanúskodik (az 1788. évi éhínség idején például kamatmentesen nagy összegeket kölcsönzött Blois és Romorantin városának), adóbérlőként végzett tevékenysége miatt lesújtott rá a népharag.

26 évesen, ugyanabban az időszakban, amikor a Francia Tudományos Akadémia tagjává választották, felvételt nyert a Ferme générale-ba, vagyis az adóbérlők társaságába is, akik a kincstárba befizetett meghatározott összeg fejében jogot nyertek bizonyos adók beszedésére. Mivel senki sem tudta, mekkora profittal dolgoznak, a munkájukat rendkívül hatékonyan végző adóbérlők a nép szemében gyűlölt vérszívókként jelentek meg, és ők testesítették meg leginkább az ancien régime szociális érzéketlenségét. Ráadásul Lavoisier megbízására építették meg az adóbérlők Párizs körüli vámfalát, amely arra szolgált, hogy a csempészek ellehetetlenítésével bizonyos, a városba behozott, valamint onnan kivitt termékekre kivetett vámokat hatékonyan szedjék be.

A forradalom során, 1791-ben megszüntették és számadásra kötelezték az adóbérlők társaságát, 1793 novemberében pedig több volt adóbérlővel együtt Lavoisier-t is letartóztatták. A védekezés – még ha megalapozott is volt – mit sem számított a terror időszakában: Lavoisier-t halálra ítélték, és 1794. május 8-án nyaktilóval kioltották az életét. A legenda szerint a kivégzőhely felé tartva magával vitte jegyzeteit, és még a kordén is tudományos problémáin töprengett. Barátja, az olasz csillagász és matematikus Joseph Louis Lagrange keserűen jegyezte meg: „Egy fejet levágni csak másodpercek kérdése, de évszázadok sem képesek Lavoisier-hez hasonló embert adni.”

előző oldal 3 / 3