Az egész világra kiterjesztette az emberi jogok gondolatát a francia forradalmárok nyilatkozata
2020. augusztus 26. 11:36 MTI
231 éve, 1789. augusztus 26-án adta ki a francia Nemzetgyűlés az emberi jogokról szóló világtörténelmi jelentőségű deklarációját. Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata a francia forradalom alapvető dokumentuma, amely meghatározta az emberek egyéni és közösségi jogait, s amely első jelentős lépés volt az 1791-es alkotmányhoz vezető úton.
Korábban
Miután 1789 májusában megkezdte munkáját a rendi gyűlés, Franciaországban felgyorsultak az események, az évszázadok alatt felhalmozódott rengeteg társadalmi feszültség rövid idő alatt lerombolta a régi rendszert. A polgárság és a parasztság alkotta harmadik rend megalakította az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, amely a hagyományos rendi keretek lebontását követelte, s ennek szellemében hozta meg később törvényeit is.
Az 1774 óta uralkodó XVI. Lajos király alulmaradt a Nemzetgyűléssel folytatott küzdelemben, 1789. július 14-én Párizsban a fegyverek szava döntött: a feldühödött tömeg lerombolta a Bastille-t. A király kénytelen volt beletörődni az alkotmányozó testület legitimitásába, s a kibővült Nemzetgyűlés megkezdte az új francia alkotmány kidolgozását. E folyamat részeként született meg az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata.
A deklaráció megalkotói a lefektetett alapvető jogokat nemcsak a francia polgárokra, hanem kivétel nélkül mindenkire érvényesnek tekintették. Az első változatot La Fayette márki, az amerikai függetlenségi háború francia hőse indítványozta és fogalmazta.
Ő és alkotótársai támaszkodtak a nagy francia gondolkodók, Montesquieu és Rousseau eszméire, különösen a hatalmi ágak szétválasztásával és az emberrel született természetes jogok megfogalmazásával kapcsolatban.
A dokumentum gondolati előzménye volt a Thomas Jefferson által készített amerikai függetlenségi nyilatkozat (1776), a George Mason nevéhez fűződő Virginiai Jogok Nyilatkozata (1776), valamint az angol Bill of Rights (1689) is, melyekből a készítők sokat merítettek.
A nyilatkozat - mindössze hat héttel a Bastille ostromát követően és három héttel a feudalizmus eltörlése után - népszuverenitást és esélyegyenlőséget hirdetett. Biztosította a szólás- és sajtószabadságot, de a vallásszabadságot biztosítékokhoz kötötte: "feltéve, hogy e nézetek megnyilvánulása a törvényes rendet nem sérti".
A dokumentum az Amerikai Egyesült Államok 1787-es alkotmányához hasonlóan több különböző intézkedést helyezett kilátásba: megfogalmazta a karhatalom szükségességét, és a közigazgatás fenntartásához szükséges adózás alapelveit, amelyekben az egyenlőség elve kitüntetett szerepet kapott (a forradalom előtti időkben az egyház és a nemesség mentesült a legtöbb adónem alól).
Meghatározta a nyilvánosság előtti felelősség fogalmát, megtiltotta az ex post facto büntetőjog alkalmazását, a gyanúsítottal szembeni indokolatlan durvaságot, s kimondta az ártatlanság vélelmét. Meghirdette a tulajdonhoz fűződő jogot, fenntartva egyben a köztulajdon jogát.
Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának intenciói nyomán 1791-ben megszületett a francia monarchia alkotmánya, mellyel az ország nagy lépést tett az abszolutizmusból az alkotmányos monarchia irányába. A nyilatkozatban rögzített alapelvek 1789 óta széles körben elterjedtek a világban, számos állam és nemzetközi dokumentum (mint pl. az ENSZ által 1948-ban kiadott Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata) átvette és alkalmazta azokat.
Franciaországban napjainkban is a hatályos alkotmányos elvek közé tartoznak: az 1958 októberében elfogadott - ötödik köztársasági - alkotmány értelmében az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának cikkelyei ma is kötelező érvényűek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap