Az árvák vonata – negyedmillió gyermek robogott vonattal az ismeretlen felé
2018. április 9. 09:37 Jeki Gabriella
Korábban
A tisztességtelen életmódra a munka lehet a gyógyír
A buzgó reformátor korai próbálkozásai egyszerű találkozókat és beszélgetéseket jelentettek a fiatal, elkallódó utcagyerekekkel. Itt a fiatalok élelmet és bibliai tanítást kaptak. Brace azonban gyorsan rájött, hogy ez nem elég. „Ennél többre volt szükség, mert a gyerekek csak azért mentek el ezekre a találkozókra, hogy megkapják az ingyenes étkezést, aztán visszamentek az utcára és ott folytatták azt, amit korábban” – mondja Stephanie Haiar, az Országos Árva Vonat Komplexum kurátora. – „Brace ezért más megoldási alternatívákat keresett, és meg is találta: ez a munka volt.”
„Nem kétséges, hogy ezek a fiúk különös függetlenséget éreztek a világtól” – írta visszaemlékezésében Brace. – „Ha azonban munkát biztosítunk nekik, akkor sokkal kevésbé valószínű, hogy a tisztességtelen életmódot folytatják. A kérdés már csak az volt, hogy hol keressünk nekik munkát, hiszen a New York-i szakszervezetek megtagadták az árvák foglalkoztatását. Az ügyben reményt ad azonban a fiatalkori munkaerő folyamatos igénye.”
A Gyermek Segélyegylet végül 1853-ban indult, amely az árvák tömeges kiszállítását tette lehetővé. A bővülő vasúti rendszerhez hamarosan megkapták a nevelőszülő-gondozó szolgálat támogatását is.
„A polgárháború után a vonathálózat elkezdett nyugat felé terjeszkedni” – emlékeztetett Sara Jane Richter. – „Brace tervében partnernek bizonyult a helyi lakosság is, akik hajlandóak voltak idegen gyermekeket magukhoz venni és egyes esetekben munkára fogni őket, ugyanis egyre több emberre volt szükség ahhoz, hogy segítsenek felépíteni egy új országot.”
Az árvákat negyvenes csoportokban tették a nyugatra induló vonatra, akiket a segélyegylet egy-egy képviselője is elkísért. Amikor a vonatok megálltak, a gyerekeket a vagonokból egy helyi játszóházba vezették, ahol szó szerint a színpadra kerültek és énekeltek egy kicsit, vagy előadtak egy rövidebb színdarabot. Végül kiválasztották őket az „örökbefogadásra”, és az új szüleik kiválasztották az új neveiket is. Az esemény leginkább egy rabszolga aukcióra hasonlított, ahol jöttek a leendő „vásárlók”, akik szemügyre vették a gyerekek külsejét, megvizsgálták a fogazatukat és adott esetben kérdéseket is feltehettek. A városokat a vonatok újra és újra meglátogatták, ugyanis a munkára fogható árvákra igen nagy kereslet mutatkozott. Kansasban például százötven család szeretett volna befogadni tizennégy gyereket, és a korabeli beszámolók szerint az emberek szinte ökölharcot vívtak az utcákon értük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap