Sport az ideológia szolgálatában – a berlini olimpia képekben
2019. augusztus 10. 08:33 Múlt-kor
Az 1936-os berlini olimpia az egyik legemlékezetesebb a történelemben. A magyar csapat Németország és az USA mögött az éremtáblázat harmadik helyével büszkélkedhetett, amivel a magyar sportolóknak sikerült nemzetközi elismerést kivívnia. Ennek ellenére a nagyszabású esemény leginkább a hitleri propagandával kapcsolatban maradt fenn a köztudatban, mely bizonyos játékok kimenetelét izgalmas kontextusba helyezte. Ilyen volt például az afroamerikai Jesse Owens diadalmenete, aki még a legszívósabb német atlétákat is maga mögé utasította. De sok újdonságot is hozott az 1936-os év az olimpiák történetében, mint például az első televíziós közvetítést, valamint először jutott el élő adás a hazai hallgatókhoz a Magyar Rádió jóvoltából. Az olimpiai lángot a görög Olümpiában gyújtották meg, és a váltó hét országon át, közben Magyarországot is útba ejtve ért el Berlinbe. A Fortepan képsoraival elevenítjük fel a történelmi jelentőségű olimpiai játékokat.
Korábban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap