Alsógatyában repülték át először a La Manche csatornát
2016. január 7. 15:58
1785. január 7-án délután 3 óra környékén két alulöltözött, mindössze alsónadrágot és mentőmellényt viselő férfi szállt le egy hőlégballonnal a franciaországi Calaistől néhány kilométerre található De Felmores erdőben.
Korábban
A két kalandor, a francia feltaláló Jean-Pierre Blanchard és amerikai társa, az utazást jelentős összeggel támogató orvos-tudós, John Jeffries a hidegtől vacogva, szinte sokkos állapotban ténfergett percekig. Megilletődöttségükben még gratulálni is elfelejtettek egymásnak, pedig lett volna miért: a történelemben elsőként ők repülték át a La Manche csatornát.
A két férfi a nagy napon délután egy órakor szállt fel a doveri kikötőből. Az utazók magukkal vitték a világ első légiposta-szállítmányát, egy levelet, amelyet Benjamin Franklin fia, William Franklin írt az ő fiának, William Temple Franklinnek. A kalandorok már az út kétharmadán túl voltak, amikor a francia partok közelében a hőlégballon veszélyesen zuhanni kezdett. Blanchard-ék ekkorra azonban már mindhárom ballasztként használt homokzsáktól megszabadultak, így nem maradt más választásuk: fokozatosan meg kellett szabadulniuk a tartozékoktól és a rakománytól. Először a technikai felszereléseket – horgonyokat, evezőket – dobálták ki a kosárból, ám kiderült, hogy ez nem elég, kabátjuktól és nadrágjuktól is megszabadultak. Hogy ne egy szál alsónadrágban fejezzék be az utat, magukra kapták mentőmellényüket.
A hőlégballon – nem tudni pontosan, hogy a kidobott tárgyak vagy az erősödő szél következtében – ekkor emelkedni kezdett, De Felmores erdősége fölé érve pedig már a landolás okozott problémát. Blanchard az ágakba kapaszkodva segítette a leszállást, míg Jeffries kiengedte a levegőt ballonból, így végül szerencsésen földet értek. Calais-ben ünneplők ezrei várták a hősöket, a történelmi utazás azonban egyedül Blanchard-nak hozott elismerést: Calais díszpolgára lett, XVI. Lajostól pedig 1200 líra évjáradékot szavazott meg neki, míg Jeffries neve szinte teljesen feledésbe merült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.