Ágyba parancsolták az „idegileg kimerült” nőket a 19. században
2018. október 5. 12:54 Múlt-kor
Korábban
Gyermekként kezelés
A „gyógyítás” első fázisában Mitchell általában még azt is megtiltotta pácienseinek, hogy felálljanak, kivéve, amikor felültek az etetéshez, vagy hogy kimenjenek könnyíteni magukon. Amikor azonban kimondottan extrém esetekkel találkozott, írta Mitchell, ezt a teljes nyugalmat akár több hónapra is ki kellett terjeszteni. Miután már szabad volt többet ülniük, az olvasás, írás, rajzolás, vagy bármi egyéb, amihez agymunkára volt szükség, továbbra is tilos volt.
Az ágyban pihenés azonban csupán az egyik aspektusa volt Mitchell kezeléseinek. A nyugalom mellett gyakori „masszázst” írt elő pácienseinek, amelyek arra voltak hivatottak, hogy fárasztás nélkül stimulálják az izmokat. Igen erőteljesek voltak, és vélhetően egyáltalán nem relaxáló hatásúak. „Az egész hasat átrázza a kezek gyors, rezegtető mozgása” – írta Mitchell, „amihez további rázás adható a lapos vagy tölcsért formáló tenyérrel való pofozással.” A „masszázst” kiegészíthette elektromos áram vezetése a láb izmain, a hason, a háton és az ágyékon keresztül, elméletileg az izmok stimulálása és a Mitchell szerinti „fájdalommentes torna” céljából.
A kúra legkülönösebb eleme azonban vélhetően a szigorú túltáplálási program volt, amely főként a tejen alapult. Mitchell szerint csaknem lehetetlen volt bármely esetet tejtermék nélkül kezelni. Az első néhány nap során gyakran csak tejet kapott a páciens, majd ezt kiegészítették magas zsír- és kalóriatartalmú étkezésekkel. Ahogy a felépülés haladt, Mitchell javallata szerint a tejet ki lehetett váltani különféle „gyermekételekkel”, például aludttejjel vagy „Nestlé ételeivel”.
Mitchell összességében gyakorlatilag gyermekként kezelte a nőket kúrája során, amely részben öngerjesztő is volt. A túlzott tejfogyasztás leírása szerint aluszékonyságot idézett elő, továbbá „egy fehér és vastag szőrzetet a nyelven, és gyakran egy időre egy kellemetlen édes szájízt reggelente (…) ezek közül egyik sem érdemel különösebb figyelmet.”
Az elit betegsége
A neurológus nyilvánvaló elégedettséggel ír sikereiről „Zsír és vér” című esszéjében. „Mrs. C.” esetében az „arca körüli hús növekedése” és több év után visszatérő menstruációs ciklusa elegendő bizonyíték volt arra, hogy a zsír, a vér és a vitalitás visszatért testébe. Mitchell módszerét hamar átvették más orvosok is, ami tovább ösztökélte őt, vagy legalábbis azt az érzést idézte elő benne, hogy nem az övé az egyedüli felelősség az esetleges hibákért. „Szerencsés vagyok, hogy megmutathattam, más kezeiben is olyannyira teljesen igazolta magát e kezelés, hogy megalkotója részéről nem szükséges további védelme vagy mentegetése.”
Mitchell könyvének végső, kissé baljós következtetéseiben felfedezhető az önkritikának némi halovány szikrája. Talán érezte, hogy gyakorlatai vitákat fognak szülni. „Jelenleg inkább attól félek, hogy helytelenül használják, vagy olyankor használják, amikor nem kéne, mint attól, hogy nem fogják használni” – írja, „és eme óva intéssel ismét az idő és szakmám megítélésére bízom.”
Idővel eljött az elítélés is. Charlotte Perkins Gilman írónő, Mitchell egyik páciense „A sárga tapéta” címmel megírta tapasztalatait a kezelésről fikciós formában. Talán nem meglepő, hogy a történet során a beteg beleőrül a kúrába. Virginia Woolfnak is hasonló kezelést írt elő nőgyógyásza – Mitchell brit kortársa –, és a híres írónő is szenvedélyesen elítélte a gyakorlatot.
Könnyű lenne Mitchell „pihenéskúráját” a nők rendszerszintű elnyomása újabb példájának tekinteni. Lambe azonban rámutat, hogy itt egy sokkal összetettebb viszonyrendszer játszott szerepet. A nők nem feltétlenül akaratuk ellenére vették fel a „beteg” szerepét. A történész szerint a fejlődő társadalmakban élők gyakran találnak kivetnivalót új körülményeikben – más szóval van valamiféle presztízse annak, hogy valaki megtapasztalja a technológia és a modern élet negatívumait, mert ez egyúttal kiváltságos helyzetet és társadalmi státuszt is sugall.
A nők, akiket Mitchell kúrájával kezeltek, a társadalom elitjéhez tartoztak, amelynek volt módja kapcsolatba lépni a technológiai és társadalmi fejlődéssel, ezáltal negatív oldalairól is panaszkodni. Habár kétségtelenül fura és nyomasztó lehetett, vélhetően valahol divatos is volt. Lambe felhívja a figyelmet arra, hogy számtalan nő, leggyakrabban bevándorló vagy szegény környezetből származók sohasem engedhették volna meg maguknak a privát pszichiátriai kezelést. Ezek a nők vagy az állami tébolydákba kerültek mentális problémák esetén, vagy semmiféle kezelésben nem részesültek, és az ő szenvedésük rejtve maradt.
Kitartó áltudomány
A 20. századig kellett várni ahhoz, hogy a nőkre alkalmazott, a gondok széles körét lefedni kívánó diagnózisok a háttérbe szoruljanak. Magát a fekve pihenést csupán a második világháború cáfolta meg gyógymódként, amikor a katonaorvosok megfigyelték, hogy a mozdulatlanság valójában káros a testnek, és negatívan hat minden szervrendszerre. A „pihenéskúrát” ezután végleg elvetette a tudomány, és napjainkban is sötét figyelmeztetésként szolgál arra, hogy a tudomány és az áltudomány – ahogy „az amerikai neurológia atyja” és a „pihenéskúra” feltalálója – időnként egybeeshetnek.
A kúra mögött rejlő gondolatot azonban Lambe szerint korántsem hagytuk még magunk mögött. „Megtalálhatóak a párhuzamok napjaink wellness-kultúrájában, mint például az elvonulásokban, amikor az ember kivonja magát minden alól, ami bántja, nagyon specifikus, aszketikus étrendet követ, és újraindul.”
Elvégre ki ne gondolt volna már arra, hogy elhagyja a munka folyamatosan növekvő iramát és a közösségi média elkerülhetetlen lármáját? A túldolgoztatott és túlstimulált embereknek azt javasolják, tartsanak szünetet, keressenek csendes helyeket, töltsék fel újra testüket, és aludjanak eleget. Ha a körülöttünk lévő világ nem hajlandó lassítani, megtesszük mi magunk, akár a kanapén a tévé előtt ülve, elménket kikapcsolva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Súlyos társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet regényeiben Aldous Huxley 20:20
- Sokszor napokig viselte ugyanazt a ruhát Hetty Green, a milliárdos üzletasszony 19:05
- Többször vezette ki Franciaországot a válságból Charles de Gaulle 16:05
- Tutanhamon sírjának felfedezésével mindenkit lenyűgözött Howard Carter 15:05
- Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását 09:06
- Inspiráló nőknek is otthont adott a tiszadobi Andrássy-kastély 09:05
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila tegnap
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre tegnap