A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak

2024. április 25. 17:05 Múlt-kor

Hunyadi Mátyás 556 éve, 1468. április 25-én indította el a csehek elleni keresztes hadjáratot, amely a remélt gyors lezárás helyett csak további régiós konfliktusokat idézett elő. Megkérdőjelezhető, hogy Mátyás nagyhatalmi politikájának volt-e reális megalapozottsága, hiszen a Közép-Európában terjeszkedő erős magyar birodalomnak több ellenérdekeltje – így a Habsburgok és a Jagellók – is akadt. Törökverő helyett így lett „igazságos” királyunkból Bécs sikeres ostromlója, aki birodalmi ambícióival összességében mégis kudarcot vallott.

Mátyás király Budán

Korábban

Mátyás külpolitikai ambíciói

Hunyadi Mátyás már igen fiatalon a hatalmi intrikák célkeresztjébe került, majd vezető szerepébe beletanulva maga is aktív szerepet játszott a 15. század második felének nagyhatalmi politikájában.

Csehországgal már fiatalon közelebbről megismerkedhetett, bátyja kivégzését követően V. László Prágába hurcolta, ahol az akkori magyar uralkodó – a szintén még csak tizenhét éves László – váratlanul elhunyt.

A magyar belpolitika szövevényes háttéralkuinak köszönhetően Mátyást tizenöt évesen királlyá választották 1458-ban, koronázásra viszont csak a Szent Korona visszavásárlását követően, 1464-ben került sor. A koronáért a 80 ezer korona mellett képletesen is nagy árat fizetett: a megállapodás szerint törvényes utód nélküli elhalálozása esetén a Habsburgokra szállt a korona.

Az 1458-tól 1471-ben bekövetkezett haláláig uralkodó Podjebrád György cseh király nem önszántából engedte el – a lényegében fogságban tartott – Mátyást, váltságdíjat és házassági ígéretet kért nagylelkűségéért: Mátyásnak feleségül kellett vennie lányát, Podjebrád Katalint.

Mátyás és Podjebrád György találkozása (Mikoláš Aleš alkotása)

A ceremóniára 1463-ban került sor – ekkor a leány még csak tizennégy éves volt –, de a házasság nem volt hosszú életű: Katalin egy évvel később gyermekágyi lázban hunyt el, a gyászos esemény további következménye a két uralkodó – Mátyás és György – közötti fokozatos elhidegülés lett. Természetesen ezt a személyes okokon túl a politikai érdekellentétekben kell keresnünk.

A Hunyadi név kötelez, gondolhatták megválasztásakor a magyar rendek és a szomszédos országok vezetői. Mátyás másképpen vélekedett, nem vállalta fel édesapja „törökverő” örökségét. Bár stratégiai hadműveleteket folytatott a törökök ellen – mint a Bosznia elleni 1463-as katonai akció –, és török kézen lévő várakat is elfoglalt, de nagy háborút, nyílt összecsapásokat nem vállalt a Portával.

Külpolitikájának ezen alapvetése, miszerint ígéretekre nem alapozhat az oszmánok elleni harcban, nem javította Mátyás megítélését. A legfőbb kritikák, amelyek külpolitikai tevékenységével kapcsolatban felmerültek: a török veszély elhanyagolása, valamint a magas adók értelmetlen pazarlása a nyugati hadjáratokra.

Ezzel szemben Mátyás politikájának lehetséges egy másik olvasata is. Belátta, hogy korában az állam és politikai szövetségesek „rugalmas váltogatásával” tudja csak saját törekvéseit érvényesíteni – a környező hatalmak is hasonlóképpen jártak el –, és fő céljának azt tartotta, hogy a perszonáluniók és politikai manőverek révén minél nagyobb befolyásra tehessen szert a közép-európai régióban.

Sokan vitatják, de minden bizonnyal igaz a feltevés, hogy Mátyásnak a végső célja a német-római császári cím elnyerése volt. Hogy hatalmát valóban a török elleni háborúk anyagi fedezetének biztosítására használta volna fel, biztosan nem tudhatjuk, de a gondolat, hogy Európa csak egységesen vehette volna fel a harcot az oszmánok ellen, a jövőben igazolást nyert.

Ez a külpolitikai dilemma végül ahhoz vezetett, hogy Mátyás az uralkodása alatt a nyugati szomszédaival háborúzott. Ez felemésztette a jövőbeli, esetleges oszmán támadások ellen is felhasználható tartalékokat. Ennek a kényszerpályának az egyik fő kiindulópontja a cseh husziták elleni keresztes háború volt.

következő oldal 1 / 2