A melbourne-i vérfürdő: a medencében bosszultuk meg a forradalom eltiprását
2020. december 6. 12:47 Múlt-kor
Korábban
Fontos győzelmek
A magyar pólóválogatott tagjait lesújtotta a felkelés leverésének a híre, de folytatniuk kellett a felkészülést. Közel három hét kihagyás után végül november 16-án kezdték meg rendszeres edzéseiket.
Az egyik játékos, Hevesi István naplója szerint így nézett ki a napi program: „tréning, mozi, kajálás, alvás”. Az 1956-os melbourne-i olimpiai vízilabdatornán a meglehetősen nagy távolság és a politikai bojkottok miatt csupán tíz ország képviseltette magát (az 1952-es játékokon még 21 válogatott indult).
A magyar válogatott első ellenfelét, Nagy-Britanniát november 29-én 6-1-re, másnap az Egyesült Államok csapatát 6-2-re győzte le.
Ezután jött a hatos döntő, amely a három csoport első két helyezettjeiből állt össze. Fontos megjegyezni, hogy akkoriban még nem volt a mai értelemben vett klasszikus elődöntő-döntő párharc, hanem a hat csapat körmérkőzéseket játszott egymással.
Pontegyenlőség esetén pedig gólarányt számoltak, és nem gólkülönbséget, tehát a cél az volt, hogy egy csapat minél kevesebb gólt kapjon.
A magyar válogatott a döntőkben december 3-án először az olaszokkal találkozott; a meccs éjfélkor kezdődött az úszóversenyek elhúzódása miatt, és 4-0-ás magyar sikerrel végződött, csakúgy, mint a következő, németek elleni – immár szokványos időben rendezett – mérkőzés.
Mivel az USA-val a csoportkörben már játszott a magyar csapat, csak két ország maradt hátra: Jugoszlávia és a Szovjetunió. Ez volt a két mindent eldöntő mérkőzés.
Bár Jugoszlávia félelmetes ellenfélnek számított, a magyar pólósok mit sem törődtek az előzetes esélylatolgatásokkal, és csak a december 6-i szovjetek elleni találkozóra koncentráltak, amely később a melbourne-i vérfürdő néven, a vízilabda történetének leghíresebb összecsapásaként vonult be a sport krónikájába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.