A melbourne-i vérfürdő – a medencében bosszultuk meg a forradalom eltiprását

2016. december 6. 08:16

Miközben Budapest utcáin még dübörögtek a tankok, és a szovjet elnyomók elleni egyenlőtlen küzdelem már temérdek áldozatot követelt, addig a véres események helyszínétől 15 ezer kilométerre a magyar válogatott 60 évvel ezelőtt, 1956. december 6-án a melbourne-i olimpiai vízilabdatorna hatos döntőjében lényegesen kiegyenlítettebb viszonyok között – hét a hét ellen – legyűrte a Szovjetuniót. A találkozót melbourne-i vérfürdő néven is emlegetik a krónikák.

Korábban

A szovjetek tanítómesterei

Ha néhány évvel korábban tör ki a forradalom, a magyar csapatnak nem lett volna alkalma revánsot venni. Amíg ugyanis Magyarországon már a két világháború között is nemzeti sportnak számított a vízilabda, az ellenlábas Szovjetunióban teljesen más volt a helyzet: Sztálin csak az 1940-es évek második felében ismerte fel, mekkora propagandaérték rejlik a játékban.

Orosz földön szinte teljesen gyökér nélküli sportnak számított a póló, így a moszkvai vezetés úgy döntött, attól kell tanulni, aki a legjobb, és nem utolsósorban földrajzilag is a legközelebb fekszik: Magyarországtól. A legtöbb magyar bajnoki meccsen az 1940-es évek végétől mindig lehetett találni egy szovjet úszómestert, akik segítőikkel egyetemben szorgosan rajzoltak és jegyzeteltek. Miután sikerült összeverbuválni néhány jól úszó és a labdával viszonylag jól bánó orosz fiatalt, rendszerint már a magyar válogatottat rendelték ki Moszkvába. Ezen alkalmakkor már seregnyi jegyzetelő foglalt helyet a moszkvai uszoda lelátóján, és a filmfelvevő gép is folyamatosan pörgött.

Már az első felkészülési meccsen igen szoros, 8-6-os vereséget szenvedett a szovjet csapat, amely ügyes tanítványnak bizonyult. A felsőbb vezetés által hozott döntés értelmében azonban a szovjetek csak akkor indulhattak el az olimpián, ha az egyik felkészülési meccsen megverik a magyarokat. A pártérdekeket teljesen magáévá tevő és egy félpályánál történő magyar szabálytalankodásért is négyméteres büntetőt ítélő orosz bíró végül gondoskodott arról, hogy a Szovjetunió ott lehessen az 1952-ben, Helsinkiben rendezett ötkarikás játékokon.

A finn fővárosban már valóban felnőtt a mesterhez a tanítvány, és bár 5-3-ra győzött a magyar csapat, a szovjet válogatottból komoly vetélytárs lett. Mivel a magyarországi kommunista vezetés minden téren igyekezett kielégíteni a szovjetek igényeit, felmerült a kérdés, hogy a magyar csapat esetleg átengedheti a mérkőzést. A javaslatot azonban elvetették, és a Szovjetunió végül a hetedik helyen zárta a tornát. A következő négy esztendőben évente többször is találkozott a két együttes, ám ezek egyike sem végződött szovjet győzelemmel. Sőt még a magyar utánpótláscsapatot sem tudta megverni a szovjet „A” válogatott, amely ha kellett, egyetemi tornacsapatként indult, csak hogy összeszokjanak a szovjet kerettagok.

következő oldal 1 / 4