A kínai agyaghadsereg katonái milliók életét mentették meg
2018. március 30. 10:44 Múlt-kor
Korábban
Előkészületek a mennyországba való átköltözéshez
A munka horderejét tekintve, a tervek szerint a császár teljes pompájában és fenségében készült a túlvilágra, közel az alattvalói felének kíséretében. Ez nem meglepő – ezekben a zord időkben az uralkodó nagysága gyakran a pompázatos túlvilági kísérete alapján került megítélésre. Az uralkodó halála mindig valódi tragédiát jelentett az alattvalók számára – ha akarod, ha nem, meg kell halnod.
A kínai császár e tekintetben semmiben sem különbözött más uralkodóktól, alattvalói életéhez személyes tisztelet nélkül viszonyult. Sőt az ellenségekkel és meghódított népekkel a kegyetlen uralkodó még durvábban bánt. Csin Si Huang-ti a szomszédos államok tudósainak hűtlenségének gyanúja miatt 460 ember élve eltemetését rendelte el. Az ősi Kínában a hatalmaknak nem tetsző kifogásokat és ellenvetéseket mindenféle gond nélkül „orvosolták”.
Nem kizárt, hogy a vezetőnek más okai is lehettek a tudósokkal kapcsolatos elégedetlenségre, ennek ellenére a halhatatlanság szérumát mégsem fedezték fel.
Megértve, hogy a földi élettől előbb vagy utóbb kénytelen megválni, Csin Si Huang-ti komolyan aggódott, hogy ki fogja őt megvédeni a túlvilágon. Ezért eleinte 4000 saját harcosát tervezte magával vinni, akiket előtte természetesen megöltek volna. Rajtuk kívül még más egyéb hivatalnokoknak, ágyasoknak és állami tisztségviselőknek is a túlvilágra kellett volna kísérniük a császárt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05