A hivatalos tagadás ellenére valószínű, hogy Új-Guinea kannibáljai ölték meg Michael Rockefellert
2021. április 22. 17:06 Pásztor Kristóf
Korábban
„Szerintem sikerülni fog”
1961. november 19-én René Wassing holland antropológussal egy 40 lábas (12 méteres) kenuban indultak Otsjanep felé a tengeren, körülbelül három mérföldre (közel öt kilométerre) voltak a parttól, amikor a csoport dupla pontonhajója felborult. Két helyi kísérőjük segítségért úszott, de az hosszú idő elteltével sem akart érkezni.
Michael és Wassing eddigre 12 mérföldre (több mint 19 kilométerre) sodródott a parttól. Michael úgy döntött, ő is megpróbál kiúszni. „Szerintem sikerülni fog” – mondta Wassingnak. Soha többé nem látták. A holland tudóst másnap kimentették.
A Rockefeller család semmilyen költséget nem sajnált az eltűnt fiú felkutatására. Hajón, repülőn és helikopteren fésülték át a környéket, hogy nyomára akadjanak. Maga Nelson Rockefeller és felesége is Új-Guineára repült, erőfeszítéseik azonban hiábavalóak voltak.
A holland belügyminiszter kilenc nap után kijelentette: „Nincs többé esély arra, hogy élve megtalálják Michael Rockefellert.” Habár a szülőkben még pislákolt a remény, aznap elhagyták a szigetet. Két héttel később a holland hatóságok végleg lefújták a keresést, a halál okaként pedig a fulladást jelölték meg.
Az ifjú Rockefeller eltűnéséből médiaszenzáció lett. Olyan híresztelések kaptak lábra, minthogy a sziget kannibáljai vagy a tengerben élő cápák, avagy sósvízi krokodilok ették meg. Más szóbeszéd szerint valahol a dzsungelben kezdett új életet, távol a gazdagság aranykalitkájától. A holland hatóságok tagadtak minden ilyen elméletet, mondván, nem sikerült kideríteniük, mi történt vele.
2014-ben a National Geographic újságírója, Carl Hoffman kiadott egy könyvet „Vad termés: A kannibálok, a gyarmatosítás és Michael Rockefeller primitív művészetért való tragikus kutatásának története” címmel. Ebben felfedi, a hollandok több nyomon haladva is arra találtak bizonyítékokat, hogy a férfit az asmatok gyilkolták meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.