A dunai hajózás 19. századi históriáját mutatja be egy bukaresti kiállítás
2021. március 30. 16:21 MTI
A dunai hajózás történetét felelevenítő kiállítás nyílik kedden Bukarestben a Magyar Kulturális Intézet és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum közös szervezésében.
Korábban
A bukaresti Magyar Kulturális Intézet hétfői közlése szerint a tárlat a 19. század során megnyílt új útvonalak révén fejlődésnek induló Duna-menti közlekedési és gazdasági kapcsolatokat mutatja be.
A térség dunai és tengeri kapcsolatait ismertető kiállítás a Bécs-Konstantinápoly gőzhajójáratok kiépítését és az út mentén levő települések gazdasági fellendülését mutatja be.
Felidézték, hogy gróf Széchenyi István a magyar kereskedelem fejlesztésére irányuló törekvéseinek köszönhetően vált hajózhatóvá a Duna a mai Románia területén található Ómoldova (Moldova Veche) és Szörényvár (Drobeta-Turnu Severin) közötti szakasza. Széchenyi 1833-ban bízta meg Vásárhelyi Pált, hogy folyószabályozási tervet dolgozzon ki, és hajóutat építsen ki a gőzhajók számára.
A kiállítás korabeli dokumentumok felhasználásával összegzi a gőzhajók nemzetközi utasainak tapasztalatait. Az utazók reflexióit elemezve egy térképet rajzol arról, hogy miként viszonyultak a "Kelethez", a "Máshoz", illetve hol húzódtak meg ezek a határvonalak. Ennek központi eleme a Kazán-, illetve Vaskapu-szoroson való áthaladás élménye, valamint a tájleírás és az utazói élmény kapcsolata.
A keddi kiállításmegnyitón Zsigmond Gábor, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum igazgatója és Constantin Ardeleanu, a galaci Dunarea de Jos Egyetem dunai hajózást kutató professzora mondtak beszédet.
A tárlat május 5-ig tekinthető meg a bukaresti Magyar Kulturális Intézet székházában, ezt követően olyan romániai Duna-menti településeken is bemutatják, mint Szörényvár, Galac és Tulcea.
A tárlat ismertetőjében Zsigmond Gábor elmondta, hogy a kiállítás egyik legértékesebb tárgya az a több mint százéves hajómodell, amely a Corvin gőzhajót ábrázolja.
A hajó az első világháború előtti békés időkben menetrend szerint járt a fekete-tengeri román és bolgár kikötők, valamint Isztambul között, rendszeresen szállítva a Vaskapun át Budapestről is érkező árukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap