A Central Park tervezője is volt a Szent Koronát elásó szabadságharcos honvédtiszt
2019. december 18. 08:37 MTI
208 éve, 1811. december 18-án (az újabb kutatások szerint 1810-ben) született Asbóth Sándor mérnök, honvédtiszt, az amerikai polgárháború hőse, a New York-i Central Park egyik tervezője. A tábornok élete végéig hű maradt a szabadságharc eszméjéhez és szülőhazájához, szabadságszeretete, elkötelezettsége vezette katonai és diplomata pályáján is.
Korábban
Keszthelyen született, és az újabb kutatások szerint lehetséges, hogy 1810-ben; édesapja a Georgikon igazgatója volt. Mérnöki tanulmányait a Selmecbányai Bányászati Akadémián kezdte, de oklevelét már Pesten szerezte meg.
Előbb vízépítő mérnökként dolgozott, majd Temes vármegye építészeti igazgatója lett. Részt vett a Lánchíd építésében is.
A szabadságharc kitörésekor jelentkezett a hadseregbe, ahol honvéd vezérkari százados, őrnagy, Klapka György hadmérnöke, majd alezredesként Kossuth Lajos szárnysegédje, egyik bizalmasa lett.
A világosi fegyverletétel után követte a kormányzót Törökországba, ő ásta el menekülés közben a Szent Koronát Orsovánál, hogy az ne kerüljön osztrák kézbe.
Az Egyesült Államokban telepedett le, előbb építési rajzolóként dolgozott, majd a syracuse-i csatornaépítés főmérnökének nevezték ki. Később ércbányákat tárt fel a Sziklás-hegységben, és létrehozta az egyik legnagyobb alumíniumkohót.
Pályázaton elnyerte New York város tervező- és kivitelező mérnöki posztját, városrendezési és fejlesztési terveket készített, jelentős részt vállalt a Central Park megtervezésében. Ő alkalmazta először járdaburkolásra New Yorkban a bitumenaszfaltot.
Amikor 1861-ben kirobbant az amerikai polgárháború, az elsők között vállalt katonai szolgálatot az északiak hadseregében.
Ezredeseként John Charles Fremont tábornok serege vezérkari főnökének nevezték ki, dandárja több fontos hadműveletben vett részt.
A Pea Ridge mellett aratott győzelem elismeréseként dandártábornokká léptették elő, majd a kongresszus megszavazta neki a magasabb tábornoki rangot is.
Florida, valamint Kentucky katonai parancsnoka lett. A harcok során egy lövedék az arccsontjába fúródott, és mert eltávolítását senki nem vállalta, a lövedék a polgárháború fájdalmas emlékeként élete végéig ott maradt.
1866-ban az Egyesült Államok argentínai és paraguayi nagykövetévé nevezték ki, állomáshelye Buenos Aires lett. Diplomataként megpróbált közvetíteni a háborúban álló két ország között, a békekötést azonban már nem érte meg.
Fejsebe egyre elviselhetetlenebbül kínozta, és bár szeretett volna még egyszer szülőhazája földjére lépni, az már nem adatott meg neki: 1868. január 21-én elhunyt.
Argentínában nemzeti gyászt rendeltek el tiszteletére, katonai pompával búcsúztatták; sírját az Egyesült Államok és Magyarország címere díszítette.
1990. október 23-án hamvait - végrendeletének megfelelően - az arlingtoni katonai temetőben helyezték el. Asbóth Sándort a polgárháború kiemelkedő hőseként tartja számon az amerikai hadtörténet.
A tábornok élete végéig hű maradt a szabadságharc eszméjéhez és szülőhazájához, szabadságszeretete, elkötelezettsége vezette katonai és diplomata pályáján is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap