A bombák mellett állítólag sonkát is dobtak a németek Londonra az első világháborúban
2024. június 28. 09:05 Múlt-kor
Korábban
A barbár németek legendája
A propagandafogások egyik legszélsőségesebb példáját az antant szolgáltatta.
A brit lapokban 1917 áprilisában jelent meg a rémhír, miszerint a német katonák a harctéren elesett társaik zsírját kenőanyag készítésére használják fel, leőrölt csontjaikból pedig moslékot gyártanak a disznóknak.
Keresőfények által London felett bemért Zeppelin léghajó egy 1920-ban megjelent illusztráción
Hiába hüledeztek azonban a britek a német katonáknak a szövetségesek oldalán már addig is sokat hangoztatott barbarizmusán, kiderült, hogy a hírből valójában semmi sem igaz.
Az újságírók ugyanis az állati tetemet jelentő német „kadaver” szót emberi holttest (angolul „cadaver”) értelemben fordították le, vagyis a fronton elhullott állatok maradványainak újrahasznosításáról volt szó, amiből az antant országai is kivették a részüket.
A propagandisták persze ritkán mentek ennyire messzire, mivel általában finomabb módszerekkel is hatni tudtak honfitársaik pszichéjére. Németországban például minden olyan szállodának, amelynek angol vagy francia neve volt, elrendelték, hogy cserélje le egy németesebb csengésűre.
A német hadsereg hentesei egy birkát dolgoznak fel, 1915.
Megpróbálkoztak a bonbon szó németesítésével is, ez azonban nem járt sikerrel, csakúgy, mint a francia vezetés hasonló törekvése a kölni provence-i vízre történő átnevezésére, a lakosság ugyanis ellenállt a kísérleteknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap